Archívum

 
Apák napja Sárváron

Apák napja Sárváron

Évek óta hagyomány már, hogy a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola diákjai március első vasárnapján – Szent József ünnepéhez kapcsolódóan – az édesapákért imádkoznak. 2016. március 6-án, a délelőtt 10 órakor kezdődő Diákmise végén a 2. a osztály tanulói kedves műsorral köszöntötték az ünneplőbe öltözött édesapáikat, nagyapáikat.… [...]

 
Sikeres nyelvvizsgák

Sikeres nyelvvizsgák

Sikeres nyelvvizsgák

A tanév végén az iskolák mérleget vonnak oktatási munkájuk eredményességérõl, melynek mércéje a tanulmányi versenyek helyezései, az idegennyelv-oktatásban pedig az eredményes nyelvvizsgák száma. A Szent László katolikus iskola nyolcadik osztályosai sikeresen tettek Origo típusú alapfokú nyelvvizsgákat.

Németbõl valamint angol nyelvbõl alapfokú C- típusú (szóbeli és írásbeli) vizsgát tett Keresztényi Tamás, Pusztay Petra, Wawrzsák Áron, Vörös Dániel, B-típusút ( írásbeli) tett Takács Bence, A-típusút Lövõi Petra.… [...]

 
Nemzeti Összefogás Napja

Nemzeti Összefogás Napja

A Nemzeti Összefogás Napján, június 4-én a Trianoni békeszerzõdés történelmi eseményeire és annak következményei emlékeztek a Szent László katolikus iskola diákjai.

Ünnepi mûsor keretében a történelmi tényeket elevenítették fel, szavalatok hangzotta el a magyar nemzet sorsának jobbra fordulásáról és a szabadságról Heltai Jenõ és Túrmezei Erzsébet tollából. A fiatalok buzdító, nemzeti öntudatot erõsítõ énekeket énekeltek, melynek mottója volt: “Magyarnak lenni hivatásunk”

[...]

 
Országos helyesírási verseny 3. helyezés

Országos helyesírási verseny 3. helyezés

Országos helyesírási verseny 3. helyezés

Kimagasló eredményt ért el a Szent László Katolikus Általános Iskola 5. osztályos tanulója, Dénes Donát, aki a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei országos döntõjében Budapesten a 3. helyezést szerezte meg. Donát a megyei verseny gyõzteseként kapott meghívást az országos megmérettetésre, ahol tollbamondás, betûrendbe sorolás, helyesírási alapelvek elméleti és gyakorlati tudása, mássalhangzó törvények bonyolult feladatai, számok írása, hibás szöveg javítása várt a versenyzõkre.… [...]

 
Jótékonysági évadzáró mûsor

Jótékonysági évadzáró mûsor

Jótékonysági évadzáró mûsor

Május utolsó szerdáján a sárvári Szent László katolikus iskolában jótékonysági évadzáró gálakoncertet rendeztek. Az évrõl évre megrendezésre kerülõ esemény azt jelentette, hogy itt a tanév vége, diák és tanár elvégezte feladatainak nagy részét. Szülõknek, tanároknak valamint meghívott vendégeknek énekelt az intézmény két kórusa a repertoárjából olyan zeneszámokat, amelyekkel fellépéseik során nagy sikert arattak.

A koncerten szereplõ tanulóknak a 2011-2012-es tanévben is sok dolguk akadt, mivel számos mûsoron vannak túl.… [...]

 
Évadzáró koncert beharangozó

Évadzáró koncert beharangozó

Évadzáró koncert beharangozó

2012. MÁJUS 30-én 18.30 ÓRAI KEZDETTEL A SZENT LÁSZLÓ KATOLIKUS ÁLTALÁNOS ISKOLA IUVENIS ÉS ANGELICUS KÓRUSA KONCERTET AD AZ ÉVADBAN FELHANGZÓ ZENEMÛVEKBÕL.

HELYSZÍN: ABAI-TEREM, SÁRVÁR, GÁRDONYI U. 21.

A hangverseny bevételét Böjte Csaba erdélyi neveltjei számára gyûjti és viszi a katolikus iskola diáksága, akik június elején látogatnak Erdélybe.

A sárvári Szent László katolikus iskola életében évrõl-évre a tanév utolsó nagy eseménye az alsó tagozatosokból álló Angelicus és a felsõs Iuvenis kórus gála hangversenye.… [...]

 
Ostffyasszonyfa szavalóverseny

Ostffyasszonyfa szavalóverseny

Ostffyasszonyfa szavalóverseny

2012. május 24-én rendezték Ostffyasszonyfán a Weöres Sándor versmondóversenyt az általános iskolás korosztály számára.

Az helyi oktatási intézményben, amely Csöngével közös, 1994 óta rendezik meg ezt a versenyt. Ébren tartják annak emlékét, hogy Petõfi Sándor 1839 nyarát Ostffyasszonyfán töltötte, Weöres Sándor pedig a gyermekkorát a szomszédos Csöngén.

A gyerekek egy kötelezõ, Weöres Sándortól vagy Petõfi Sándortól választott verssel indultak illetve egy szabadon választottal.… [...]

 
Diáknap

Diáknap

Diáknap

Elsõ alkalommal rendeztek a sárvári Szent László katolikus iskolában diáknapot a tanulók számára a pedagógusok. Ennek az volt az oka, hogy az intézmény élete olyan bõ programokban, hogy a rendelkezésre álló szabadnapok mindig elfogytak. Az idén jó elõre és alaposan átgondolták a nevelõk azt, hogyan tudnának egy közösségépítõ napot tartani a diákok számára. Céljuk az volt, hogy tartalmasan, izgalmakkal telve, versengve, de nem versenyezve töltsék a délelõttöt a gyerekek.… [...]

 
Kulturális seregszemle eredményei

Kulturális seregszemle eredményei

Kulturális seregszemle eredményei

A sárvári Nádasdy-vár Mûvelõdési Központ és Könyvtár szervezésében május 16-án zajlottak a kulturális seregszemle megmérettetései. Sárvárról és 15 környezõ településrõl érkeztek az általános iskoláskorú versenyzõk- közel 250-en -, hogy összemérjék rátermettségüket mesemondásból, versszavalásból.

A Szent László katolikus iskola tanulói kimagasló eredményeket szereztek, hiszen a versenyen induló diákoknak majdnem fele kiemelt arany vagy arany minõsítést kapott. :

Kiemelt arany minõsítést kapott 5 tanuló: Horváth Erik, Nárai Petra 3.… [...]

 
Jánosházi kórustalálkozó

Jánosházi kórustalálkozó

Jánosházi kórustalálkozó

A jánosházi Szent Imre Általános Iskola 2012. május 14-én, 15. alkalommal rendezte meg az Éneklõ ifjúság Kórustalálkozót. A program kezdetén Bodorkós Imre plébános, az iskola püspöki referense köszöntötte a vendégeket. Megnyitójában utalt arra, hogy Kodály Zoltán a zenét az emberek nevelési eszközének szánta, az énekkar pedig az egyik legjobb közösségteremtõ erõ.

A jánosházi iskola kórusának vezetõje, Nagy Béláné tanárnõ lelkes invitálására iskolánk Iuvenis kórusa is részt vett ezen a találkozón.… [...]

 
Jánosházi sportnap

Jánosházi sportnap

Jánosházi sportnap

Ragyogó napsütés fogadta Jánosházán az egyházmegye katolikus iskoláinak diákjait 2012. május 11-én. A vendégeket Molnár Terézia igazgatónõ és Bodorkós Imre plébános úr köszöntötte. A megnyitó után kezdetét vette a megmérettetés: a nagyobbak, az 5-8. osztályosok a szabadtéri atlétikapályán két korcsoportban versenyeztek. Az iskolák csapatait 5-6. és 7-8. osztályban is két fiú és két lány alkotta.

Mindkét korcsoport versenyszáma volt a 60 méteres síkfutás, távolugrás és váltófutás, ezen kívül a nagyoknak a súlylökés és a medicinlabda-dobás, az 5-6.… [...]

 
Megyei tanulmányi versenyeredmények

Megyei tanulmányi versenyeredmények

Megyei tanulmányi versenyeredmények

Lezajlottak a Nyugat-magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ által szervezett megyei tanulmányi versenyek, melyen a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói újabb szép sikereket értek el.

Dénes Donát 5. osztályos tanuló a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyen ért el 1. helyezést, ahol fõként a helyesírási alapelvek tananyagából kellett számot adnia. Az iskolai, területi forduló után az 5. évfolyamban 11-en mérték össze tudásukat, amelyben tollbamondás, helyesírási totó és sok gondolkodtató feladat nehezítette a megoldást.… [...]

 
A Szent László iskolában nemcsak a tantermekben, hanem a templomban is köszöntötték az édesanyákat a diákmise keretében május 6-án.

A Szent László iskolában nemcsak a tantermekben, hanem a templomban is köszöntötték az édesanyákat a diákmise keretében május 6-án.

A Szent László iskolában nemcsak a tantermekben, hanem a templomban is köszöntötték az édesanyákat a diákmise keretében május 6-án.

A Szent László iskolában nemcsak a tantermekben, hanem a templomban is köszöntötték az édesanyákat a diákmise keretében május 6-án.

Az osztályok természetesen készítenek mûsort az iskolában, melyben édesanyjukat, nagyanyjukat köszöntik, de a templomban hagyományosan a második osztályosok emlékeznek meg errõl az elmaradhatatlan ünneprõl.… [...]

 
Finta Sándor szavalóverseny 1. helyezés

Finta Sándor szavalóverseny 1. helyezés

Finta Sándor szavalóverseny 1. helyezés

A Brenner János Általános Iskola 2012. május 3-án elsõ alkalommal rendezte meg hagyományteremtõ szándékkal Finta Sándornak, a Püspöki Elemi Iskola egykori igazgatójának, költõ-tanárának emlékére versmondó versenyét, melynek a 7-8. osztályos kategóriáját Wawrzsák Áron a sárvári katolikus iskola tanulója nyerte meg.

A versenyt Finta Sándor két unokája is megtisztelte jelenlétével. A rendezvényt az iskola kamarakórusának színvonalas mûsora nyitotta meg, majd Englert Zsolt igazgató úr köszöntötte az egybegyûlteket.… [...]

 

„HATÁRTALAN”-ul Erdélyben

„HATÁRTALAN”-ul Erdélyben

2012.06.21.

[ Prezentáció letöltése ]

A Bethlen Gábor Zrt. Programigazgatósága 2011 tavaszán tette közzé pályázatát, mely lehetõséget adott 7. évfolyamos diákoknak határainkon túli tanulmányi kirándulásra. Iskolánk 4 fõs tanárcsapata készítette el a pályázatot, mely sikeres lett, s 772.200.- Ft összegû támogatást kaptunk erdélyi utunkhoz. Amikor mi, diákok is megtudtuk, hogy egy másik országba mehetünk, nagy izgalommal és örömmel láttunk munkához: már téli korcsolyázásunkkor videofilmet készítettünk, bemutatva a város Csónakázó –tavát; csoportokban útinaplót terveztünk; mûsort állítottunk össze; kisfilmet készítettünk városunk nevezetességeirõl; tanáraink pedig ráhangoló elõadásokat tartottak.… [...]

 
Tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítás

A katolikus iskola is csatlakozott Sárvár tavaszi nagytakarításához. Kondora István polgármester invitálására a Szent Lászlós diákok is kesztyût és zsákot ragadtak április 12-én, hogy Sárvár zöldterületeirõl és közterületeirõl eltûnjön a tél folyamán felhalmozódott szemét. A diákok saját iskolájuk környékét takarították lelkesen, és az iskolaudvaron a szülõi munkaközösség tagjai cserjéket ültettek.

Az akcióban megtapasztalták a diákok, hogy a város közterülete az õ saját területük is, ahol jobban érezzük magunkat, ha tisztaság és rend van.… [...]

 
 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár