Finta Sándor szavalóverseny 1. helyezés

 
2012. május 3, csütörtök 22:07

Finta Sándor szavalóverseny 1. helyezés

A Brenner János Általános Iskola 2012. május 3-án elsõ alkalommal rendezte meg hagyományteremtõ szándékkal Finta Sándornak, a Püspöki Elemi Iskola egykori igazgatójának, költõ-tanárának emlékére versmondó versenyét, melynek a 7-8. osztályos kategóriáját Wawrzsák Áron a sárvári katolikus iskola tanulója nyerte meg.

A versenyt Finta Sándor két unokája is megtisztelte jelenlétével. A rendezvényt az iskola kamarakórusának színvonalas mûsora nyitotta meg, majd Englert Zsolt igazgató úr köszöntötte az egybegyûlteket. A versenyzõk egy kötelezõ Finta Sándor és egy szabadon választott keresztény szellemiségû verssel készültek. A kisdiákok tolmácsolásában elhangzott mûvek igazán megérintették a résztvevõk lelkét, és meggyõztek mindenkit arról, hogy a gyerekek mély emberi értékeket képesek közvetíteni s megosztani másokkal.

A zsûriben helyet foglalt dr. Császár Tamás, Finta Sándor unokája, aki meghitt szavakkal emlékezett meg a nagypapáról, a méltatlanul elfeledett kiváló pedagógusról, emberrõl és költõrõl. A díjat Áronnak Császár István püspöki helynök úr adta át.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár