Apák napja

 
2013. március 3, vasárnap 21:10

Böjt harmadik vasárnapján, március 3-án, a délelőtti 10 órás diákmise keretében a sárvári Szent László templomban köszöntötték az édesapákat a Szent László katolikus iskola tanulói. Március Szent József, a Szent Család gondos őrzőjének a hónapja, így minden tanévben ekkor adnak hálát a gyerekek édesapjuknak, nagyapjuknak, nevelőapjuknak fáradozásaikért, munkájukért, áldozathozatalukért.

Az olvasmányt és a szentleckét a sárvári családcsoport vezetője és férje olvasta fel, az ünnepi szentbeszédet pedig Orbán István kanonok, esperes-plébános mondta. Az evangéliumot magyarázva a Szent László templom plébánosa biztatta a híveket, hogy Isten jó, nem akar rosszat, soha sem közömbös, ha mély tisztelettel közeledünk feléje, és legyőzzük azt a csábító illúziót, hogy Isten nélkül élhetünk. A böjti időben kérte az egybegyűlteket, hogy kerüljék a bűnt, növekedjenek szeretetben, és segítsék a rászorulókat, igyekezzenek, hogy ne a terméketlen fügefához hasonlítsanak.

Az édesapákhoz szólva a katolikus iskola lelki vezetője hangsúlyozta, hogy minden apaság kegyelme a mennyei atyától származik, és egy apa akkor erős, ha esélyt teremtő irgalommal van gyermeke iránt. Kérte, hogy legyenek az édesapák számon kérőn igazságosak, ugyanakkor végtelenül türelmesek.

A misén a katolikus iskola második osztályosai olvastak fel könyörgéseket, majd műsort adtak azt szavalva: Dicséret és hálaének a mi jó Istenünknek, mert édesapát adott nékünk! Ezt követően a templom előtt egy szál fehér virággal köszönték meg a sok szeretetet gondviselőiknek.

A hívek és szülők körében nagyon kedvelt ez a bensőséges megemlékezési forma, melyen mindig öröm látni az édesapák büszke és boldog tekintetét.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár