Felsős farsang

 
2013. március 1, péntek 21:27

Húshagyó kedden, február 12-én, a farsang utolsó napján a felsősök szórakoztak búcsúztatva a telet. Aznap az iskolában csak három tanítási órát tartottak meg, így a felsősök önfeledt szórakozással húztak éles határt a farsang és a nagyböjti időszak közé.
Az osztályok vidám színpadi produkciókkal készültek, melyek az idén is fergeteges vidámságot ajándékozott a közönségnek.

A negyedik B-sek Guiness rekordokat vonultattak fel, az A-sok pedig az olimpia jegyében mutatták meg kimagasló tehetségű képességeiket. Az ötödikesek cirkuszi összeállítással készültek, a hatodikosok A soknevű királyfi meséjét vitték színpadra, a nyolcadikosok pedig több táncos, zenés produkcióval készültek. Az osztályműsorokat kiegészítették egyéni táncos produkciók és a negyedikesek jelmezes felvonulása.

 

A szórakozni vágyó közönség teljes elragadtatással beszélt a látottakról, melynek minden értékes elemét szakértő zsűri pontozta és jutalmazta.

A legnagyobb tapsot ezen a munkanapon mégis a tanárok kapták, akik gangnam style táncukkal arattak hatalmas sikert.

Az esti órákig húzódó mulatságon a nyolcadikosok keringője és a diákönkormányzat által szervezett tombolasorsolás, bálkirály, – királynő választás is elnyerte a felső tagozatosok tetszését, akik zárórakor a farsangi díszeket a termek faláról leszedve, a finom süteményeket „torkos csütörtökre” elrakva élményekben gazdagon mondtak búcsút a 2013-as farsang idejének.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár