Sikeres pályázat

 
2013. december 17, kedd 14:08

 „Örömmel tölt el bennünket, hogy a Passzold Tovább! kezdeményezésünket 2013-ban is meghirdetjük, és jelen levelünkkel szeretnénk az Önök iskoláját is meghívni pályázatunkon való részvételre. …Egyúttal szeretnénk Önt tájékoztatni, hogy a pályázatunk zártkörű, csak azon iskolák vehetnek részt, akik a 2012-2013-as tanévben meghirdetett programhoz csatlakoztak. Az UniCredit Bank, társadalmilag felelős intézményként fontosnak tartja, hogy hangsúlyozza és népszerűsítse a gyerekek körében a sport szeretetét és ezernyi jótéteményét, ezért is hoztuk létre a Passzold Tovább! programunkat, melyen csak a tavalyi évben több mint száz iskola részt vett és 50,000 diákot sikerült „megmozgatnunk”. Külön köszönjük, hogy az Önök iskolája is részt vett ezen a programon és e célból külön sportrendezvényt szerveztek.”-október 17-én érkezett iskolánkba az a levél, melyben az idézett szöveg olvasható.

Iskolánk „Sárvári Oltalmazó Kezek Egyesülete , azaz a SOKE” nevében Dénesné Méhes Gyöngyvér, az egyesület titkára és Duszkó Pálné, az egyesület elnöke nyújtott be közös pályázatot. December 10-én arról értesítette őket az UNICREDIT Bank, hogy a maximális, azaz 200.000.- Ft-ot nyerték el az általuk elképzelt, s tavaszra tervezett, iskolánk minden tanulóját, szüleiket, testvéreiket, öreg diákokat, tanárokat, s minden dolgozónkat megmozgató sportnap megrendezéséért. A pályadíjat a sportnapra, az iskolai sportszertár fejlesztésére, azaz alsós és felsős diákok részére vásárolandó sporteszközökre, valamint az egyesület alapító okiratának megfelelően, a nehéz élethelyzetbe kerülő tanulóink támogatására használjuk fel.

A sikeres pályázathoz gratulálunk!

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár