Árpád-házi női szentek

 
2014. január 27, hétfő 10:25

Január 22-én a 6. osztály tanulói műsorával emlékeztek iskolánk tanulói az Árpád-házi női szentekre: Szent István feleségére, boldog Gizellára, Szent Kingára, Szent Margitra és Szent Erzsébetre.

A műsorban egy-egy jelenettel villantották fel a női szentek tetteit. Láthattuk, ahogy  Gizella jó édesanya módjára fiát, Imre herceget tanítja a testi és lelki cselekedetekre; ahogy  Kinga a híres-nevezetes sóbányába dobja gyűrűjét azt remélve, hogy a tatárpusztítás véget ér; ahogy Margit nem akar a kolostorból visszatérni a királyi házba, inkább apácaként élné életét, s sok-sok jó cselekedetet véghez vitt; ahogy  Erzsébet osztja a kenyeret a szegények között, s azok férje számonkérésekor rózsává változtak.

A műsor változatos technikákkal mutatta meg a 6. osztályosok felkészültségét: táncoltak, szép magyar beszédükkel érzékeltették az imák tartalmát, s fegyelmezett előadásukkal kivívták tanáraik és tanulótársaik elismerését. A műsor szerkesztésében, az előadás kivitelezésében Péter Bence és Duszkó Pálné működött közre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az előadást követően az iskola közössége röviden megemlékezett a magyar kultúra napjáról is. Elhangzott, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatási Államtitkársága felhívással fordult az oktatási intézményekhez, hogy ezen a napon kapcsolódjanak be a Nemzet Szaval akcióba: 1823. január 22-én fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását, s immár 26 éve hazánkban ezen a napon ünnepeljük a magyar kultúra napját.  A felhívás arra szólt, hogy minden oktatási intézményben, s a világ magyarlakta közösségeiben ezen a napon, 10 órakor szólaljon meg a Himnusz. Iskolánkban a megemlékezést követően mintegy 320-an szavaltuk el Kölcsey versének első versszakát közösen.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár