Keresztény Jótékonysági Bál

 
2014. március 17, hétfő 12:34

Farsangszombaton, 2014. március 1-jén 20. alkalommal került megrendezésre a Keresztény Jótékonysági Bál a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola alapítványának szervezésében.

Az évad legnagyobb városi összejövetelén 285 vendég búcsúztatta a telet, köztük a város egyházi és világi vezetői. A bált Orbán István kanonok-esperes-plébános, Kondora István polgármester és Dr. Drácz Lajos, az alapítványi kuratóriumi tagjának pezsgős köszöntője, valamint a katolikus iskola nyolcadikosainak gyönyörű ruhában előadott palotás tánca nyitotta meg.

A rendezvényt megnyitó Kondora István polgármester arról emlékezett meg, hogy az eltelt két évtized alatt egy generáció is felnőtt, akik már folytatják a bál hagyományát. Orbán István kanonok idézte Ferenc pápa fiatalokhoz intézett tanácsait, miszerint minél többször mondják, hogy kérem, köszönöm és botlás esetén, hogy bocsánat. E három szó ünnepibbé teszi a hétköznapokat is. Dr. Drácz Lajos alapítványi elnök a belépőjegyet és tombolát vásárló közönség segítségét köszönte meg, a rendezvényt támogató vállalkozásokkal egyetemben.

A megnyitóbeszédek után került sor a vendégek, a szülők és az első bálozók keringőjére. A szervezők már a vacsora idején gondoskodtak a jó hangulatról: fellépett Stop & Go táncegyüttes standard és latin-amerikai tánc koreográfiával. A vendéglátásról a Nádasdy és a Várkapu vendéglő személyzete gondoskodott.

A vacsora után a táncteret újra az első bálozók vették birtokba, akiket név szerint bemutattak a vendégeknek. A parkett ezután a közönségé volt. A zenét a körmendi Németh László szolgáltatta igényes, a vendégek elvárásához igazodó, talpalávaló zenével. A hajnali négyig tartó mulatságban mindenki megtalálhatta kedvenc dalát, nótáját.

Sok fiatal vett részt a bálon, mely alkalmat jelentett a kulturált szórakozásra és a keresztény fiatalok ismerkedésére. Az este folyamán közülük választották meg – valamennyi vendég szavazata alapján – a bál királyát és királynőjét. Idén Boros Richárd és Ördög Krisztina lettek a koronás fői a rendezvénynek, akiknek fejére Kondora István polgármester tette a megtisztelő ékszert.

Az esemény jótékony jellegéből adódóan Sárvár vállalatai, vállalkozói, valamint magán személyek adományaiból tevődött össze a sok-sok értékes tombolatárgy. A fődíj egy 100.000 Ft-os építkezési utalvány volt. Az est bevételét, mely főleg a tombolaszelvények megvásárlásából származott, a rászoruló betegek gyógyszertámogatására és a katolikus iskola fejlesztésére fordítják.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár