Keresztény jótékonysági bál Sárváron

 
2015. február 18, szerda 16:30

Az idei esztendőben immáron 21. alkalommal került sor a Keresztény jótékonysági bál megrendezésére Sárváron 2015. február 14-én, Valentin napon.  A rendezvénynek a Nádasdy Tamás Általános Iskola tornacsarnoka adott helyet. A közel 350 jelenlévő bálozó vendéget Kondora István, Sárvár város polgármestere, Orbán István kanonok és Dr. Drácz Lajos a katolikus iskola alapítványának kuratóriumi elnöke köszöntötte. Az elnök úr beszédében köszönetet mondott az iskola aktív és nyugdíjas szervező pedagógusainak, akik minden esztendőben segítik a bál megrendezését és lebonyolítását. A bál háziasszonyi szerepét már több éve Dr. Szalai Ferencné tanárnő vállalja. Megköszönte valamennyi részvevő és névtelen adakozó segítségét, hiszen a bál bevételének egy részét Sárvár háziorvosainak segítségével idős, beteg emberek gyógyszertámogatására fordítják, másik részét a katolikus iskola eszközfejlesztésére szánják.

A pezsgős üdvözlés után a Szent László Katolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulói nyitották meg táncukkal a bált, és kérték fel tanáraikat, szüleiket keringőre. Ezután a sárvári Stop and go táncegyüttes színvonalas táncbemutatójára került sor.  Ők is már több éve tisztelik meg jelenlétükkel és szereplésükkel a rendezvényt.

Ezután került sor az elsőbálozó diákok bemutatására és felköszöntésére.  Az iskola pedagógusai virágdíszek feltűzésével köszöntötték tanítványaikat. A z est másik vendégművésze Szilágyi Krisztina, a sárvári Oratórikus Kórus szólóénekese volt, aki énekhangjával varázsolta el a közönséget.  Dalai szívhez szólóak, és méltóságteljesek voltak. A báli vendégsereg hatalmas tapssal köszönte meg a művészek előadását. Az est folyamán a vacsora elkészítéséről, felszolgálásáról, valamint a vendéglátásról a Nádasdy és a Várkapu vendéglő gondoskodott.

Minden évben hatalmas előkészítő munka előzi meg a bált, és a sok adakozó karitász lelkületű, segíteni akaró ember felajánlásából rengeteg tombolatárgyat sikerül összegyűjteni a Rózsafüzér Társulat tagjainak, és a segítőinek. Így volt ez az idei évben is, hiszen 125 értékesebbnél értékesebb ajándék került kisorsolásra. A bál fő támogatója a Vörös és társa Kft. volt, aki értékes építőanyag vásárlási utalványt ajánlott fel ezen az estén. Emellett voltak élő malac nyerési lehetőség, festmények, háztartási gépek, kozmetikai csomagok, ékszerek, dísztárgyak, könyvutalványok és más sok egyéb hasznos, és értékes nyeremény.

Az est folyamán a fiatal párok közül megválasztották a bálkirályt és a bálkirálynőt, Boros Richárdot és Lempeg Zsófiát. Mindketten a katolikus iskola öregdiákjai voltak.

A bál sikerét bizonyítja, hogy a Németh László Band zenéjére táncoló vendégsereg utolsó tagja hajnali fél ötkor hagyta el a bál helyszínét.  Így elmondható, hogy tényleg a farsang farkán rendezték meg a legszínvonalasabb, legvidámabb bált Sárváron.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA DSCF0438

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár