Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe Sárváron

 
2015. március 31, kedd 09:56

„ Ha lelkem hullna rossz időkbe, Mária anyánk lesz velem, s bölcs szavakat suttog. Úgy legyen!”

2015. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, diákmisén vettek részt a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola diákjai és nevelőtestülete.
A szentmise rendhagyó módon kezdődött, hiszen Orbán István kanonok kezdeményezésére a nevelőtestület két tagja zenekísérettel elénekelte a Beatles együttes: Let It Be dalát magyarul. A diákok pedig közösen énekelték a refrén sorait.
A szentmise szentbeszédét a kanonok Móra Ferenc felidézésével kezdte, kinek írásából megtudhatjuk, hogy erre a napra mindenhová megérkeznek a gólyák. A fogantatás, valamint a magzati élet 9 hónapjának felidézése kedves szavakkal jelent meg.
„ Édesanya és édesapa öleléséből születtél Te gyermek. Mária és József nem élt házaséletet, nem ölelték egymást, hanem a Szentlélek erejéből fogant a Kisjézus. Felháborodást okoz napjainkban, ha valaki kívülről megmondja nekünk, mit kell tenni. Baj van az engedelmességgel, de ha szabadom mondhatunk igent, az a szív mélyéről fakad. Így volt ez Mária esetében is. A fogantatás szó latinul koncepció. Legyen a mi koncepciónk a „Beatlesi” dal bölcs szava: LEGYEN ÚGY! Találjuk meg vágyaink beteljesülését, hiszen a mai világ fáradtsága, zavartsága, időhiánya, szétziláltsága a koncepciónak való ellenszegülés.
Mária bölcs szavai visszhangozzanak Bennünk: Legyen nekem a Te igéd szerint!
Petőfi Sándor: Füstbement terv című verséből idézett ezután.”… s én csüggtem ajkán szótlanul, mint gyümölcs a fán.
„Mi is csüngjünk Mária ajkán. Imádkozzuk! Legyen meg a Te akaratod!
Egy mai aktualitást is felidézett. Lisieux-i Kis Szent Teréz szüleiről megemlékezve megemlítette, hogy a pápa szentté fogja avatni a házaspárt. Az édesanya 218 levelét megtalálva a család életéről rengeteg példaértékű dolgot tudhattunk meg. Az imádságos, vidám családi élet mindenki számára megtanulható és követhető.
„Kérjük Kis Szent Terézt, Máriát, Szent Józsefet és a Kisjézust, hogy segítse a mi családunkat is boldog élethez.”
A szentmise végén az Úrangyala imádságot mondták el a hívek, valamint a Prágai Kisjézus szobránál imádkoztak boldogabb családokért, kallódó gyermekekért.

OLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERAOLYMPUS DIGITAL CAMERA  OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár