Kisboldogasszony ünnepe

 
2015. szeptember 8, kedd 21:39

2015. szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói, nevelői születésnapot ünnepelni mentek a Szent László templomba. A szülinapi ünnepség a 10 órai szentmisén volt, melyet Orbán István kanonok úr celebrált.Erre a napra születésnapi ajándékként minden tanuló elvégezte tanévkezdő szentgyónását. A szentleckét egy hetedik osztályos kislány anyukája olvasta fel. A szentbeszéd elején Takács Levente, 4. a osztályos tanuló trombitaszóló előadásában hallhattuk a Szent Gergely doktornak kezdetű iskolástoborzó dalt. A hangszeres szóló után a szentbeszédében Szent Anna, a Boldogságos Szűz Mária édesanyjának örömeit gondolta végig a lelki atya. Beszéde elején utalt a „Veni Sancte”-n megadott tanévi jelmondatra, a család ritmusára, mely 3 dologból tevődik össze, a munka komolyságából, a z ünneplés szépségéből és az imádságból. A munka komolysága már elindult a tanévvel, most az ünneplés szépsége jött el.
„Ma nemcsak a gyermeket köszöntjük, hanem az édesanyját is. Szent Anna 1. öröme az volt, hogy Isten meghallgatta a meddőségében. Anna asszony szomorú volt, mert nem lehetett gyermeke, és imádkozott, és Isten meghallgatta imáját.” Beszélt a nők vágyáról a kisgyermek után, és a gyermekek vágyáról a kistestvér után.
A 2. öröme Annának az volt, amikor méhében december 8-án szeplőtelenül fogantatott gyermeke 9 hónap múlva megszületik. „Mária születése hajnalcsillag az emberiség egén. Minden születés öröm, mert a reményt erősíti bennünk. Az evangéliumban sok nevet hallottál, Mária ősrokonai voltak. Te is emlegesd a rokonaid nevét!
A 3 öröm, amikor Szent Anna a jeruzsálemi templomban bemutatta Máriát, azaz „beíratta hittanra”.
„Te is járj hittanra, vegyél részt a szentmiséken, mint Mária!”
Szent Anna 4. öröme, amikor unokája, Szűz Mária fia Jézus Krisztus születésének örvendezett. Anna boldog volt, amikor látta Jézust. A kanonok ellentétbe állította Madách Imre Az ember tragédiájából vett idézetével ezt az örömet.
„Nem messiás-é minden újszülött,
Fénylő csillag, mely feltűnt a családnak
S csak később fejlik szokott pimasszá.”
Lucifer szavai ezek, aki a gyermekről rosszat állít.”Velünk nem történhet meg Madách pesszimizmusa, Mária és Jézus segítségével jóra fordulhat minden, gyermek és unoka viszonya is.”
Az 5. öröm, amikor Szent Anna Mária fején látta a 12 csillagból álló koronát, melyet az Úrjézus helyezett a fejére. „Úgy éljünk, hogy halálunk után minket is felvigyenek a mennyországba! Ne csak a földi karriert építsük, hanem az örök sorsunkat, az üdvösségünket!
A szentbeszédét Calcuttai Teréz anya legszebb szavaival, Az élet himnuszával zárta a kanonok.

Kalkuttai Teréz Anya: Az élet himnusza
Az ÉLET egyetlen esély – vedd komolyan,
Az ÉLET szépség – csodáld meg,
Az ÉLET boldogság – ízleld meg,
Az ÉLET álom – tedd valósággá,
Az ÉLET kihívás – fogadd el,
Az ÉLET kötelesség – teljesítsd,
Az ÉLET játék – játszd,
Az ÉLET érték – vigyázz rá,
Az ÉLET vagyon – használd fel,
Az ÉLET szeretet – add át magad,
Az ÉLET titok – fejtsd meg,
Az ÉLET ígéret – teljesítsd,
Az ÉLET szomorúság – győzd le,
Az ÉLET dal – énekeld,
Az ÉLET küzdelem – harcold meg,
Az ÉLET kaland – vállald,
Az ÉLET jutalom – érdemeld ki,
Az ÉLET élet – éljed!
A szentmisén a születésnapi sütemény sem maradt el, hiszen a szentostyában mindenki méltón vehette magához a legszebb és legédesebb süteményt, Krisztus testét.

20150908_100401 20150908_100357 20150908_100344

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár