Egyházmegyei angol nyelvi verseny

 
2016. március 11, péntek 14:11

Február 26-án az egyházmegye iskoláinak angolul tanuló diákjainak csapatai egy jó hangulatú vetélkedőn vettek részt Sárváron a Szent László Katolikus Általános Iskola által szervezett angol nyelvi versenyen. A készülés már hetekkel korábban elkezdődött, mert a tanulóknak hozniuk kellett egy-egy prezentációt, amelynek témája 5-6.-ban a kedvenc állat illetve 7-8.-ban az iskola névadójának a bemutatása volt. A négy tagú csapatok ötletesen oldották meg ezt a feladatot, azt is megmutatták, hogy milyen magabiztosan bánnak a számítógéppel, és milyen fontos számukra a természet, az állatok szeretete, és hogy milyen büszkék iskolájukra. A tanulók bátran szerepeltek a közönség előtt és bizonyították, hogy idegen nyelven is helyes kiejtéssel, szépen tudnak beszélni. A második fordulóban főleg írásbeli feladatokat kellett megoldaniuk, amelyekben szókincsüket, nyelvtani és szövegértési képességüket kellett használniuk.

Azért, hogy a negyedikesek se maradjanak ki a versenyből, nekik egy angol mesének az illusztrációját kellett elkészíteniük. A mesében „A jó tett helyében jót várj” közmondással ismerkedhettek meg a gyerekek. Az elkészített művekből kiállítást rendeztünk.

A versenyt a Sárvári Wellness Fürdő és az Oxford kiadó támogatta, az utóbbi képviseletében Juhos Erika vállalta a zsűri tagságot. A másik zsűri tag a sárvári Tinódi Lantos Sebestyén Gimnáziumból érkezett, Kovács Beáta angol tanárnő személyében.

A Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói is egy bemutatóval készültek. Ők a tavaszi néphagyományokat elevenítették fel, kiemelve a húsvéti ünnepkört.

A tanulók izgalommal várták az eredményhirdetést.  A 7-8. osztályosok versenyét a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Általános Iskola Kőszeg csapata, az  5-6. osztályosok versenyét pedig  a zalaegerszegi Mindszenty József Általános Iskola Zalaegerszeg csapata nyerte. Gratulálunk a győzteseknek.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár