Fájdalmas pénteki zarándoklat a hegyi Kálváriára

 
2016. március 21, hétfő 14:07

Fájdalmas pénteken minden évben zarándoklatra indulnak a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola első, második és harmadik évfolyamának tanulói nevelőik kíséretében a Hegyközségben lévő Kálvária templomhoz.
2016. március 18-án, a Hétfájdalmú Szűzanya napján is 9 órakor elindult a kis csapat, hogy megismerhesse a város egyik legszebb műemlék épületét. A diákok- kezükben az iskola kis zászlóival-a Sándor-napi meleg időben gyorsan haladtak. Megérkezvén az úti céljukhoz, a Kálvária templom kertjében megkeresték a jelképes húsvéti csokitojást. Ezután osztályonként vonultak be a templomba, és imádkoztak a megfeszített Úrjézus és a két lator keresztje előtt. Ezután a nevelőik vezetésével keresztutat jártak.
Az iskola épületében ez alatt az idő alatt 3 lelki atyánál végezték el felsőbb éves társaik a húsvéti szentgyónásukat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár