Virágvasárnapi barkaszentelő körmenet Sárváron

 
2016. március 21, hétfő 14:34

2016. március 20-án a délelőtt 10 órakor kezdődő szentmisén tartották a sárvári Szent László Plébániatemplomban a virágvasárnapi barkaszentelő körmenetet. A hagyományokhoz hűen idén is az elsőáldozásra készülő 3. osztályosok, a náluk kisebb gyermekek, valamint az egyházközségi képviselők sorakoztak fel a templomtéren. A szentmise elején Orbán István Kanonok megszentelte a kihelyezett barkákat. A sorfalat álló gyermekek és felnőttek kezükben barkaággal vonultak be a templomba. ezen a szentmisén a 3. osztályosok szülei olvasták fel az Olvasmányt és a Szentleckét. Ezután a templomi énekkar előadta Jézus kínszenvedésének történetét, a Passiót. Az idei esztendőben Szent Lukács evangélista írása alapján szólt az ének.
Orbán István szentbeszédében kiemelte, hogy ezen a vasárnapon 2 evangéliumi részt is meghallgatunk, egyet bevonulás előtt, egyet pedig a Passió által. Utalt a miseruha piros színére.
Ezután a Szent Lukács által megfogalmazott szenvedéstörténet különlegességeit emelte ki.
• Az evangélista hangsúlyozza Jézus ártatlanságát.
• Pilátus háromszor is kijelenti, nem tartja bűnösnek Jézust, de végül mégis csak Őt kiáltja ki bűnösnek.
• Jézusnak Heródes előtt is meg kellett jelennie, és a császár fénylő, hófehér ruhába öltözteti. Abban a korban az állami hivatalnok emberek hordtak ilyen ruhát.
• Megjeleni Péter is, aki re jézus irgalmas pillantással néz, és Péter könnyes szemmel, megtisztuló szeretettel néz vissza rá.
• A jobb lator is hőse ennek a szenvedés történetnek.
A Passió végén két kérdés fogalmazódik meg Jézus mondatai alapján. „ Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Illetve „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”Mi lesz a válasz erre? Az első válasz Jézus feltámadása, a második válasz maga az Eucharisztia.
A szentbeszéd végén a lelkiatya buzdította a híveket a méltó húsvéti szentgyónás elvégzésére, és a minél gyakoribb szentáldozásra.

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár