Országos történelmi csapatverseny

 
2016. április 6, szerda 10:46

A HEBE Szolgáltató és Kiadói Kft. 2015 őszén hirdette meg a „Dicsőséges várak, pompás kastélyok és híres uraik” országos történelmi csapatversenyt. Az egyfordulós csapatversenyen a Szent László Katolikus Általános Iskola négy 6 évfolyamos tanulója vett részt. A verseny célját képezte, hogy a versenyzők végigjárják a világot, és bepillantsanak a legszebb kastélyokba és legérdekesebb várakba, áttekintsék a történetüket, a várakat megkeressék a térképen, és megismerkedjenek uraikkal.
Az 5-6. osztályos korcsoport versenyén négy 6. évfolyamos tanulóból álló csapat vett részt. A tanulók az iskola történelmi és honismereti szakkörének a tagjai.
A verseny során a csapatnak ki kellett tölteni egy feladatlapot. Egyéni munkaként a tanulóknak be kellett mutatniuk –illusztrálva -, hogy milyen lehetett a visegrádi palota Mátyás király korában. A projektmunka öt magyar vár bemutatását jelentette. A diákoknak a kiválasztott várakról egy A/5 méretű kis füzetet kellett készíteni – a borítót nem számítva – 10 oldal terjedelemben.
A Csitkovics Réka, Pallósi Diána, Tricsli Zsóka és Vizkeleti Milán alkotta csapat az országos csapatversenyen 6. helyezést ért el.
Felkészítő tanár: Nagy Miklós.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár