Te Deum a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskolában

 
2016. június 27, hétfő 12:36

2016. június 17-én, pénteken délután 17 órakor tartotta tanévzáró Te Deum ünnepségét a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola a Szent László Plébánia templomban. Ez az iskola életében a 19. tanévzáró volt.
Szentségkitétellel és Jézus Szíve litániával adtak hálát az iskola diákjai, nevelői, munkatársai és a szülők a 2015-16-os iskolai év minden eseményéért, rendezvényéért, az elért eredményekért.
A Te Deumot, melyet Orbán István kanonok celebrált, Ördög Tibor igazgató szavai egészítették ki. Ő beszédében röviden ismertette az iskola elért eredményeit:
„Az iskola tanulmányi átlaga: 4,11 lett. A szövegesen értékelt tanulóink közül kiválóan megfeleltek 10-en, az osztályozottak közül 35-en lettek kitűnőek, és 36-an jelesek. Javítóvizsgára 17-en buktak, valamint 1 tanuló kénytelen évfolyamot ismételni.
Ebben a tanévben a példamutató magatartásukért, szorgalmukért és a különböző versenyeken elért kiemelkedő eredményükért 19 tanulónk érdemelte ki a tantestület általános dicséretét. Ezen felül a tanév során a kiemelkedő tanulóink munkája 91 darab igazgatói dicsérettel, és 295 osztályfőnöki dicsérettel került elismerésre.”
Iskolánk alapítványa minden évben megjutalmaz egy alsós és egy felsős tanulót, akik méltó követői nagy királyunknak, Szent Lászlónak. Ebben a tanévben az alsó tagozatosok közül Szentgyörgyi Anna 4. a osztályos tanuló, a felső tagozatosok közül Csupor Márton 8. a osztályos tanuló érdemelte ki a tantestület szavazatát.

Iskolánkban hagyomány, hogy a tantestület Szent László Emlékplakettel jutalmazza a ballagó nyolcadikosok közül azokat, akik az elmúlt nyolc év során folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a sport, a kultúra, vagy a tanulmányaik területén. Az idén a nevelőtestületi dicséreten túl Szent László Plakett elismerésben részesült kettő nyolcadikosunk: Németh Anna 8. a osztályos tanuló, tanulmányi munkájáért és kulturális tevékenységéért valamint Farkas Johanna 8.a osztályos tanuló sporttevékenységéért.
A kitűnő tanulmányi munkáért járó könyvek, alapítványi jutalmak, Szent László plakettek átadása után a két első osztály kisdiákjainak vakációváró versei hangzottak el. A templomi ünnepség után a résztvevők átvonultak az iskola épületébe, ahol a jeles tanulók, a kimagasló közösségi munkát végzők, a szorgalmas templomi szolgálatot teljesítők az osztályfőnököktől átvehették okleveleiket, valamint minden diák megkapta a munkájáért járó bizonyítványát.

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár