„Virágok vigyázzák léptedet, nyújtsák hosszúra éltedet!”

 
2016. június 16, csütörtök 11:19

Ez az idézet található Dr. Bukovinszky Julianna mesekönyvíró, illusztrátor, festőművésznő és mackógyűjtő Cickafark, körmice és társaik A-Z- ig című könyvének belső borítóján. A fogorvosi pályáról elinduló írónő fő foglalkozása mellett ugyanis elmélyedt a gyógynövények világában, majd saját alkotó közvetítésével, rajzok, versek formájában juttatta el a füvek ismeretét a legifjabb korosztályokhoz.
A 2015/ 16-os tanévben a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola diákközösségével is szerette volna tudását megosztani. Ebből a célból, ajándékozó szeretetével 50 darab Cickafark, körmice és társaik A- Z- ig című elsőként megjelent kisgyermekeknek szóló saját színes illusztrációkkal tarkított verseskötetét juttatta el az iskolába. A kötet kedves hangvétellel, négysoros rímelő kis versikékkel ismerteti meg a kicsikkel a gyógynövényeket, és ezek egészségnövelő erejét. A szerző 30 példányban az Ezer jó fű című kötetéből is ajándékozott az iskolának. Ez a könyv már komolyabb, lexikálisabb módon rendszerezi a jótékony hatással bíró növényeket.
Az írónő vallásos témájú festményeket is alkotott. Ezekből válogatott néhányat, s szerény ünnepség keretében adta át az iskola részére. A festmények a következő címeket kapták: Szent Teréz; A Szent Család íriszben; Veronika kendője; Pieta- Krisztus siratása; Szent Antal karján a Kisjézussal; Madonna; Cunami és a Rába-parti fák sorozat 3 darabja: Szomorú fűz; Ádám és Éva; Madarak és fák napja.
Az iskola közössége nagy megtiszteltetésként fogadta az adományokat, és megőrzi azokat az utókor számára.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár