“Emberhalász” tábor

 
2016. augusztus 29, hétfő 22:59

Évek óta hagyomány már, hogy július utolsó hetében „Emberhalász” tábort tartanak a sárvári Szent László Katolikus Általános iskolában. Az utolsó 4 esztendőben jómagam voltam a tábor koordinátora. Az idei nyáron július 18- július 22. között megrendezésre kerülő táborra 75 kisgyermek jelentkezett, és a tor folyamán bővült a létszám. Az utolsó napon már 81 táborlakó volt. A napközis jellegű egész napos rendezvényeken óvodás korútól egészen hetedik osztályosig vettek részt a tanulók. Az idei esztendő jelmondata a következő volt: „Irgalmasok, mint az Atya. A jelmondat aktualitását Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság éve jelmondatból vettem. A gyermekeket 3 csoportba soroltam. Így ezen csoportokba szerveződve vehettek részt a programokon. A legkisebbek a HIT, a nagyobbak a REMÉNY, a legnagyobbak a SZERETET elnevezésű csoportok tagjai lettek. Ezt a nyakukba akasztott képes jelvény is jelezte. A tábor zászlóját Németh Eszter egyetemista készítette. A lelki elmélkedéseket a Szent László templomban, valamint a Sáriban található kápolnában tartottuk. A mozgásos tevékenységek között volt akadályverseny érdekes feladatokkal Ördög Tibor Igazgató Úr, felesége, Mónika és lányuk, Krisztina segítségével. Volt KRESZ verseny, kerékpáros ügyességi versenyek, tollasozás, népitánc oktatás a Sárvári Néptánckör táncosával, Péter Bencével, aerobic Lovász Adriennel. A mindennapos mozgást biztosította az a túra is, melyet az ebéd helyszínére való eljutáshoz kellett megtenniük a résztvevőknek. Minden délben a Nádasdy étterem vendégszeretetét élvezhettük. A programok között kézműves foglalkozásokon szorgoskodhattak a gyerekek. Ancsa Redizájn, Anita nénivel illóolajjal átitatott párnácskát készítettek. A nagyobbak szalmából csillagokat, szíveket, angyalkákat, rózsákat fontak Kondorné Bujtor Bernadett tanárnővel. Vele készült el hálaajándékként a tábort eszmeileg és anyagilag is támogató Orbán István Kanonok Úrnak szánt, a hit, remény szeretet jelképeit ábrázoló szalmából font kép. Utolsó előtti délután tábortűz és kolbászsütés tette hangulatosabbá a programsorozatot. Minden korosztály tetszését elnyerte az általam szorgalmazott levendulazsák, valamint az egyedi recept alapján elkészített óriási szappanbuborék készítő eszköz. Lakatos Ágnes vezetésével szerepjátékot játszottak, valamint elkészítették a teremtést ábrázoló forgócskát papírból. Hatalmas sikere volt a városnéző SIHU kisvonatnak, melyet Szász Árpád vezetett, valamint a lovas sétakocsikázásnak Herkovits Péter irányításával. Kipróbálhatták a legújabb sporteszközt, a Segway-t is. A legnagyobbak a sárvár vár történelmével ismerkedtek Nagy Miklós tanár úr vezetésével. Ezeknek a versenyeknek az értékelése és jutalmazása az utolsó nap reggelén zajlott. A legkedveltebb ének az Isten jó … kezdetű volt, ezt a táborzáró elmélkedésen is elénekeltük. Egyik volt diákunk, Csupor Márton kísérte az énekeket zongorán és orgonán, valamint Takács levente trombitán játszott. A táborban a gyermekek felügyeletét gimnazista és felsőfokú tanulmányaikat folytató diákok valamint egy apuka is segítették. A diákok Közösségi szolgálat keretében gyűjtötték az érettségihez szükséges kreditjeiket. Így mentortanári végzettségemet is kamatoztathattam. A programok lebonyolításában a külső szakemberek mellett a tantestület tagjai vettek részt félnapos váltással. A gyermekek tábori étkeztetéséhez hatalmas segítséget nyújtott a Sága Foods Zrt. által felajánlott termék csomag. Az „Emberhalász” tábor anyagi költségeit az iskola alapítványa, a Szent László és Szent Miklós plébániák, valamint az alapítvány kuratóriumának tagja, Bolla Zoltán Úr által nyert önkormányzati pályázati pénz biztosította. Az utolsó nap előtt minden gyermek arra kért, hogy jövőre is szervezzem meg ezt a tábort, hiszen rengeteg élménnyel gazdagodtak. Nem győzték otthon esténként elmesélni a nap programjait, s örömmel jöttek minden reggel. A tábor zárásakor a fáradtság és felszabadultság érzése keveredett bennem egy furcsa örömmel, hiszen olyan élményt adhattam ennyi apróságnak, amelyet máshol nem kaphattak volna meg. Ez ad erő további munkámhoz. Valamennyi támogató felajánlásra és önkéntes segítőmre gondolva pedig köszönetképpen a következő idézetet szánom:

“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

User comments

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár