A sárvári katolikus nevelők védőszentjei

 
2016. szeptember 28, szerda 08:41

2016. szeptember 27-én este közös szentmisén vettek részt a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola nevelői, munkatársai. Iskolájuk védőszentjeinek napján Orbán István kanonok meghívására gyűltek össze a Szent László Plébániatemplomban. A lelki vezető szentbeszédében megemlékezett Szent Vince 400 évvel ezelőtti megtéréséről, Szent Lujzáról. Hozzájuk kapcsolódóan beszélt a lazaristákról és a vincés nővérekről. Kérte a nevelőtestület tagjait, hogy ők is elmenve az iskola kápolnája előtt, nézzenek rá a két szent szobrára, és az irgalmas szeretetet gyakorolva végezzék mindennapi munkájukat. Közösen próbálják legyőzni a vallási tudatlanságot! Legyenek barátok, munkatársak egymással, és ehhez használják
a szemüket, mely mindent lát, észrevesz,
a fülüket, hogy meghallják a segítségkérő szót,
a nyelvüket, mely vigasztaló, bátorító szavakat mond,
a kezüket, mely átölel, támaszt nyújt,
a lábukat, mely elvezet az irgalmasságra szorulóhoz,
a szívüket, mely tele van irgalmas érzülettel.
Elsősorban tetteikkel, szavaikkal végezzék az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, de munkájuk során az imádság legyen a harmadik legfontosabb segítő erő!
A szentmise végén a szentek ereklyéjével áldotta meg az atya az iskola közösségének tagjait.
Szeptember 30-án, pénteken a nevelőközösség Tantestületi kiránduláson vesz részt, ezzel is mélyítve az összetartozás baráti, munkatársi kapcsolatait.

img_0547 img_0549 img_0550 img_0552

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár