Bolyai Anyanyelvi Verseny

 
2016. november 29, kedd 22:36

 

Kiemelkedő siker a Bolyai Anyanyelvi Versenyen

A sárvári Szent László katolikus Általános Iskola 3. a osztályának 4 fős csapata sikeresen szerepelt a Bolyai Anyanyelvi Versenyen.  Az idei esztendőben az országos szintű versenyt Vas és Zala megye diákjai számára egy kategóriában rendezték. A 2 megyéből harmincegy 3. osztályos csapat mérte össze tudását 2016. november 11-én, Szent Márton napján.
A sárvári csapat a Sárvári Gárdonyi Géza Általános iskolában töltötte ki feladatmegoldó kódlapját.

A versenyt követő vasárnap reggel már örömhírt olvashattak a verseny honlapján, hiszen bejutottak a legjobb 10 csapat közé. Az eredményhirdetésig azonban titkos volt a helyezés. 2016. november 24-én, csütörtökön délután a Zalaegerszegi Eötvös József Általános iskolában rendezett díjátadáson hatalmas sikernek örülhettek a sárvári csapat tagjai. Az erős mezőnyben a kimagasló 5. helyezést érték el. Vas megyéből csak a NYME Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanulói előzték meg a „Nyelvújítók” névre hallgató csapatot.

A „Nyelvújító” csapat tagjai: Horváth Fruzsina, Kovács Fanni, Wellner Emília, Rouchon Dorián. A felkészítő tanáruk: Márkus Sándorné volt.

 

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár