Írta: Csaba Lantos

Adventi lelkigyakorlat a sárvári Szent László Plébániatemplomban

                           2016. december 7-9-ig

 Adventi lelkigyakorlatot tartottak a sárvári Szent László Plébániatemplomban. Az idei esztendőben az elmélkedéseket Szakál Szilárd, sitkei, gércei kisegítő lelkész vezette.

December 7-én az esti szentmise előtt a Szent László Katolikus Általános Iskola nevelőivel, dolgozóival találkozva felidéződött egy korábbi lelkigyakorlat vendégének előadása.  Vágvölgyi Éva, az iskola lelkigyakorlatának korábbi előadója napjainkban egy mai egyiptomi, sivatagi szerzetes könyvét mutatta be Budapesten.  A szerzetes szerint a ma emberének két dimenziója van: az egyik a hasznosság, ez a munka tengelyén való pörgést jelenti, a másik a kikapcsolódás.

A szerzetes véleménye az, hogy nem gondolnak a 3. dimenzióra, a találkozás dimenziójára: a családdal, baráttal, testvérrel, Jóistennel való találkozásra.

Ezeket a gondolatokat Orbán István, kanonok vezette, aki bátorította a résztvevő nevelőket, hogy ne féljenek munkájukat végezni, hiszen Isten mindenütt jelen, velük van.

„És bizony, mondom nektek, ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Most két papi ember is jelen van itt.” Aki titeket hallgat, engem hallgat.”

Szakál Szilárd kisegítő lelkész a sitkei, gércei plébániákon, a Kemenesaljai kerületben. Zalaegerszegről származik, 8 és fél éve pap, munkáscsaládból származik. Kőszeg, Lendva, Vasvár, Zalaegerszeg. Ezek a városok életének, papi munkájának állomásai.

A nevelők, a lelki vezetővel és a kisegítő lelkésszel beszélgetve a következőkről elmélkedtek: Belső küzdelmei vannak minden tanárnak, de keresztények vagyunk, ezért nem vagyunk egyedül, Isten mindig velünk van. Vannak áldozatok, de azt a Jóisten százszorosan meghálálja. A testnevelő tanárokkal beszélgetve előkerült a testi nevelés-lelki nevelés összefüggése. Ahhoz hogy testrészeink harmonikusan mozogjanak, szükség van a lélek harmóniájára. Az iskola történelem tanárának kérdésére elmondta, hogy az egyháztörténelem szakaszai közül a korai időszak érdekelte a legjobban.

A kanonok kiegészítő gondolataiban előkerül Ferenc pápa is, aki szerint a kiselejtezés kultúrája jellemzi a mostani világot. Mi nem tehetjük meg ezt, mi nem selejtezhetünk, hanem adjunk esélyt mindenkinek, minden gyermeknek, felnőttnek!

A Szeplőtelen Szűz ünnepének előestéjén a jövő év jelmondataként fogalmazzuk meg magunknak:” Szeplőtelen szívem győzni fog!  A Fatimai jelenés 100 évfordulóját ünnepeljük 2017-ben. Ez adjon erőt a munkánk elvégzéséhez. Az elmélkedés során előkerült a szeplőtelen és a szűz szavak értelmezése. Illyés Gyula szerint a legszebb magyar szó, a Gyümölcsoltó Boldogasszony kifejezés.

Az iskolai találkozó után az esti szentmisére hívta a résztvevőket a lelki atya. Ezen a szerda esti szentmisén a következő gondolatokat osztotta meg a hívekkel. Isten az első karácsony óta megközelíthetővé tette a szeretetet. Az evangélium minden egyes része új meglátásba helyezi Isten szeretetét. Az istennel való barátság ad lelki kincseket számunkra. „ Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.”

Az egész életünk egy nagy lelkigyakorlat. („Én veletek vagyok minden nap.”) Adventben jobban figyeljünk oda az Isten igéjére. A szép gondolatok nem mindig igazak, az igaz gondolatok nem mindig szépek. Szent Jeromos szerint, aki a Szentírást nem ismeri, az Krisztust sem ismeri. Az Úrjézust ajándékba kaptuk, aki kihozza belőlünk a legjobbakat. A fiú, a logosz, az örök kicsi, aki elfér egy jászolba. Az Igéből látható lett, arca lett.

Kempis Tamás: Krisztus követése című művében írja: Az igazságot kell keresni a Szentírásban. De Krisztus sem mindig édes, a gyógyszerek sem édesek, az igazság sem az, mégis gyógyít ez is az is!

Szent Gellért szerint a Szentírás sorai drágák, kimeríthetetlenül bőségesek. Az adventi szentidő gondolata ezeket megérteni és tőlük megtisztulni. Az év végi hajtásban, melyben élünk a Szent Család példáját vegyük magunk elé. Szent Józsefét, aki szorgalmasan dolgozott hajlékuk megteremtésén, és Szűz Máriáét, aki meglátogatván Erzsébetet örömmel hordozta méhében a gyermeket. Az elkövetkezendő időszak azonban számukra is nehézségeket hozott. Szálláskeresés, üldözés. De tudták Isten velük van. Az első esti elmélkedés lényege, tanuljunk meg Istennel együtt rohanni, és Istennel együtt elcsendesedni!

A Szeplőtelen fogantatás főünnepén, december 8-án délelőtt 10 órakor az iskola diákjainak, nevelőinek és a híveknek tartott szentbeszédet Szakál Szilárd atya. Elmondta, hogy ezen a napon Szűz Máriát ünnepeljük, aki újra és újra meg akar minket ajándékozni Isten által. A diákságnak egy „facebookos” példát állított a nyuszika és a sün barátságáról.  Nekünk nem nyuszikánk, nekünk bárányunk van. Isten báránya, a Kisjézus, aki érezhető, látható, képes bennünket átölelni. Hatalmas az életünkben, nem kell félni tőle. Fontos, hogy barátságban legyünk Istennel. A hitoktatás feladata is ez, hiszen a hitoktatók a fiatalság életét ajánlja Isten szeretetébe. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten sajt magát csomagolta be a pólyába, és adta nekünk magát gyermekként. Mi is úgy éljük a saját életünket, hogy meg tudjuk ajándékoznia másik embert. Felidézte Szent Pál Szeretethimnuszát. A szeretetnek fejlődnie kell. Felnőttként változik, és egyre jobban felnőtté válik a hitünk is. Isten nem hősöket akar látni bennünk, hiszen megadat a képességeket ahhoz, hogy tudjunk dönteni jó és rossz között. Ha jók vagyunk, az lehet számunkra unalmas, de mások számára jó, és ha rosszak vagyunk, az számunkra lehet, hogy jós, de másoknak ártunk vele. Szelídek vagyunk, mint a nyuszika, de tüskések is, mint a sündisznó. De Jézus, akkor is szeret minket, ha sündisznók vagyunk. A gyónás által, a keresztség által mi is megérezhettük azt a szeplőtelenséget, mint Mária.  De mi nem élünk vele. Folyton lázadozunk mindenért, és túl akarjuk élni az életet. De az életet nem túlélni kell, hanem megélni Isten segítségével!

Az utolsó esti szentmisén gyakorlati tanácsokat kaptunk az atyától. Elmondta, hogy Isten jól érzi magát a társaságunkban, és mi is az övében. Azonban mi gyakran úgy viselkedünk, mint egy sétáló kiskutya, aki a gazdájától egy-egy madárka, másik kutya kedvéért el-elszaladgál, aztán újra visszatér. Imádságunkban is gyakran eltévedünk, de mindig visszatérünk Istenhez. Gyakran az ördög akar minket eltávolítani, de mi kitartással legyőzhetjük. A legnagyobb imádságot, a szentmisét használjuk fel minden lehetőségünkkor. Merítsünk erőt a szentáldozásokból, és ajánljuk fel magunkat a szentmisén! A napi életünk során pedig legyünk türelmesek, megértőek, engedjük el magunktól azokat a dolgokat, amik nem lényegesek! Nem dominók vagyunk egy sorban, akiket a másik dominó irányít, hanem Önmagunk sorsát irányítsuk Isten segítségével! A pocsolya és a tenger hasonlatát használva, ne legyünk pocsolyák, amelyeket egy bottal felkeverhetnek, hanem legyünk tengerek, melyeket a legnagyobb vihar is csak felkorbácsolhat, de meg nem változtathat. Ajándékozzuk oda magunkat Istennek, ahogy Ő is nekünk ajándékozta magát az első karácsonykor.

„A tökéletes szeretet nem ismer félelmet: mivel mindenét odaajándékozta, semmije sem maradt, amit elveszíthetne.” (Thomas Merton)