NÉMETH ANNA ARANY DIPLOMA

 
2016. december 20, kedd 23:17

 

Németh Anna  arany diplomát kapott az országos vers- és prózamondó versenyeken

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a Magyar Versmondók Egyesülete a Latinovits Emlékmű Alapítvánnyal karöltve az Illyés Gyula nemzeti vers- és prózamondó verseny döntőjét a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amelyen jelen volt Illyés Mária, a költő lánya is, mint a rendezvény fővédnöke. A versenyt középiskolai illetve felnőtt korosztály számára írják ki 2 évente.

A zsűriben öt Radnóti-díjas művész foglalt helyet: Havas Judit irodalomtörténész, a PIM munkatársa, Tóth Zsóka előadóművész, a Vértes Agorája főmunkatársa, Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője, Lutter Imre producer, előadóművész, a vers.hu főszerkesztője és Kiss László rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke.

Anna 2 verssel jutott be az országos döntőre a Pest megyei elődöntőből: Csoóri Sándor: Anyám fekete rózsa, és Illyés Gyula: Forrás című művével.

Az országos döntőben arany, ezüst és bronz diplomát kaptak a résztvevők. Anna volt a legfiatalabb résztvevője az idei döntőnek, ahol 28 résztvevő közül 13-an kaptak arany diplomát, köztük Anna is.
Gratulálunk a nagyszerű teljesítményhez!

 

 

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár