GYERTYASZENTELÉS

 
2017. február 2, csütörtök 20:58

 

Gyertyaszentelő ünnepe Sárváron

 2017.február 2-án a sárvári Szent László katolikus Általános Iskola tanulói és nevelői szentmisén vettek részt. A leendő elsőáldozó harmadikosok gyertyafény kíséretében körmenetben vonultak az oltár elé. A szentmisén Orbán István kanonok a következőket mondta a szentbeszédében:

 

„Szent László évében, Szent László királyunk, védszentünk buzgóságával jöttünk a templomba ünnepelni. László 925 éve országos (szabolcsi) zsinati törvénnyel buzdított február 2.-a megünneplésére. Mit ünneplünk?

 

1.)    Hypapante = Találkozás, Jézus Istenünk a templomban találkozik népével. Ezért jövünk, – jöjjünk -, mi is buzgalommal minden vasár- és ünnepnap szentmisére, hogy ebben a gazdagító találkozásban részt vegyünk. Találkozunk imádkozva-énekelve az Isten házában Jézusunkkal, és katolikus barátainkkal. Hypapante – találkozás.

 

2.)    Praesentatio = Bemutatás A Szentszülők, Mária és József prezentálják, nyilvánosan bemutatják Isten Szent Fiát a templomban összegyűlt népnek.. A nép képviselői a két igaz és istenfélő ember: Simeon és Anna. Ezért prezentáljuk mi is tanúságtevő családunkat minden vasár- és ünnepnap a templomban. Prezentáció – bemutatás

 

3.)    Purificatio = Tisztulás Bár kegyelemmel teljes és szeplőtele volt Mária, alázatosan mégis elvégezte a tisztulás szülőanyáknak előírt szertartását. Mivel mi sem szeplőtelenek nem vagyunk, mint Mária, sem bűntelenek nem vagyunk, mint Jézus, mennyivel jobban rászorulunk a tisztulásra. A keresztségben Krisztussal Isten gyermekei lettünk, de sértetlenségünket képességeink nem kapták vissza. Így feladatunk azok tisztogatása. Ragadjuk meg mi is a tisztulás eszközeit. Értelmünk homályosságát tisztogassuk a hit fényével, a Szentírás, evangélium olvasásával-hallgatásával. Tisztogassuk rosszra hajló akaratunkat. Örömmel tartsuk meg Isten parancsait, szívesen részesüljünk a hét szentség kegyelmeiben. Purifikáció – tisztulás

 

Találkozás – bemutatás – tisztulás. A Szent szülők Mária és József sokkal értékesebb áldozatot visznek a templomba, mint gerle, vagy galambfióka. A leendő golgotai áldozati bárányt, az újszövetségi keresztáldozat Isten Bárányát, Jézust prezentálják.

 

Az ő vallásos buzgóságukat követve ma gyertyát szentelünk. A szentelt gyertya Krisztus jele: testét a gyertyaviasz, lelkét a gyertyakanóc-cérna, istenségét a lobogó gyertyaláng ábrázolja.

 

Szent László védőszentünk 925 éve rendelt törvénye és jó példája nyomán járva segítsen meg minket az Istenember Jézus Krisztus, és édesanyja a Gyertyaszentelő Boldogasszony Szűz Mária. Otthonainkban őrzött keresztelői, elsőáldozási szentelt gyertya figyelmeztessen, hogy „szentlászlós”, vallásos buzgósággal éljünk a bölcsőtől a koporsóig. Ámen”

 

A szentmisén a hatodik osztályosok olvasták fel a könyörgéseket. A szentmise végén minden diák és nevelő balázsáldásban részesült.

 

 

 

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár