A mi napunk…

 
2017. április 13, csütörtök 15:07

Április 11-én iskolánk Sárvári Oltalmazó Kezek Egyesülete sokszínű programokkal várta a diákságot. Névadónkról, Szent Lászlóról emlékeztünk meg rövid imádságban, s Nagy Miklós tanár úr előadásában sok új információval gazdagodtunk hős királyunkról. Kiállítást is rendeztünk a napra kiírt pályázatra érkezett alkotásokból: pajzsokból, bárdokból, kardokból, korabeli ruhatervekből.

E napot, mely a költészet napja is, a Tarisznyások együttese tette mindannyiunk számára emlékezetessé. Együtt énekelhettünk velük vidám tavaszra hangoló dalokat, majd a koncert végén mi is megajándékoztuk őket iskolánk indulójával, melyet a diákok dr. Szalai Ferencné tanárnővel közösen írtak.

A zenés program tovább hangolt bennünket arra, hogy átérezzük, együtt, közösen milyen ügyesek vagyunk, mennyire hatékonyan tudunk összedolgozni. Megoldottunk érdekesebbnél érdekesebb feladatokat, az alsó tagozatosok az iskolában, a felső tagozatosok a Nádasdy várban és várparkban ügyeskedhettek. Információk után kutathattak, rejtvényeket fejtettek meg csapataikkal, s közben a Sárvári Hagyományőrző Íjász Egyesület segítségével az íjászkodásba is belekóstolhattak.

Egy gyors Várkör vágta után jóleső fáradtsággal pihentünk meg a Csónakázó tónál, ahol a Szülői Munkaközösség lelkes tagjai finom gulyás levessel s pogácsával várták a közel 400 fős sereget. Egy kis játszóterezés, labdázás, focizás után a Vadkertben láthattunk Németh Gyula leányától egy lovas bemutatót.

A jó hangulatú napot eredményhirdetéssel zártuk, ahol mind a futók, mind az osztályok közötti csapatverseny győztesei megkaphatták jutalmukat. A mi napunk rendezvény minden pillanata azt sugallta, hogy „ A SZENT LÁSZLÓSOK TELE VANNAK ÉLETTEL !”

Köszönjük a támogatást: iskolánk Szülői Munkaközösségének, Németh László SZM elnöknek, Warwzsákné Kondor Eleonórának, dr. Wächter Walterné Lakatos Ágnesnek, Ördögné Kovács Mónikának, dr. Szalai Ferencnének, Németh Gyulának és leányának, a Sárvári Hagyományőrző Íjász Egyesületnek, Norbi Update Pékségnek, Ruzsics Gábornak, Bognár Balázsnak, a Barabás György Műszaki Szakközépiskola és Szakiskolának, a Sárvár Fürdőnek és minden kedves kollégánknak, akik a nap sikeres lebonyolításában tevékenyen részt vettek.

SOKE, Sárvári Oltalmazó Kezek Egyesülete

ruhák pajzsok pajzs3 pajzs2 kard2 kard ebéd4 ebéd2 ebéd3 gulyás ebéd lovas lovas2 várkör

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár