ORSZÁGOS FÖLDRAJZ VERSENY

 
2021. május 1, szombat 12:46

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy a XXVIII. Less Nándor országos földrajzverseny döntőjében iskolánk immár 4. (pályám során 14.) alkalommal, ám idén 2 tanulóval képviseltette magát. A 7. évfolyamosok mezőnyében, elit gimnáziumok diákjai között Németh Richárd a 7.  míg Kövi Richárd a 14. helyezést érte el.

A döntő kétfordulós volt, amit a jelenlegi helyzetre való tekintettel online formában rendeztek meg. Első nap egy írásbeli teszt, majd másnap a szóbeli forduló következett. A szóbelin földrajzos szaknyelv használatával kellett diagramok, tematikus térképek és képek elemzéséből egy kiselőadást tartaniuk a nívós zsűri előtt. Annak ellenére, hogy a fiúkkal még csak fél éve foglalkozunk a földrajz tantárggyal, egész jó értékelést kaptak a feleletükre. Hálás vagyok a sorsnak, hogy szinte minden évben akad néhány olyan tanítvány, aki érdeklődik a földrajz-földtan iránt. Becsülendő dolog, hisz a mai virtuális világban nehéz motivált gyermekeket találni. Úgy gondolom, szüleik, a Szent László Katolikus Általános Iskola és egész városunk büszke lehet a két Ricsire!

Erős János

földrajz tanár

                                                                                            

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár