ERZSÉBET TÁBOR

 
2021. augusztus 5, csütörtök 13:49

ERZSÉBET-TÁBOR

Egyesületünk, az iskolánkban működő Sárvári Oltalmazó Kezek Egyesülete sikeresen pályázott Erzsébet-tábor szervezésére.

Maroknyi csapatunk lelkesen állt neki, hogy július 26. és 30. között élményekben gazdag, tartalmas időtöltéssel ajándékozza meg iskolánk 23 tanulóját. A napi 4-szeri étkezés mellett egy, az összetartozást is jelképező sapkát kaptak a gyerekek. Mindezt térítés nélkül vehették igénybe.

Kezdésként Önismereti foglalkozást tartottunk Majlát Tihamér vezetésével a Várparkban. Az iskolában Kondorné Bujtor Bernadett tanárnő a bőr megmunkálásának rejtelmeibe vezette be a gyerekeket. A délutánt a Csónakázó-tónál töltöttük. Változatos játékokkal készültünk. A gyerekeknek a vízipisztollyal való célbalövés tetszett a legjobban. A napot csónakázással zártuk.

A többi nap programja is változatos volt. A Farkas-erdőn töltött délelőttön Varga László erdész vezetésével egy 10 állomásból álló túraútvonalat jártunk végig, ahol az erdő múltjával, növényeivel, állataival ismerkedtünk meg, különös hangsúllyal a természetvédelemre. Innen a kilátóhoz mentünk, ahonnan gyönyörű táj tárult elénk. Ezután Hidegkútra, a vadászházhoz gyalogoltunk. A délutáni foglalkozások színhelye a Nádasdy Ferenc Múzeum volt. A foglalkozások során felmentünk a sárvári vár tornyába is. Hámori Sándor a különböző népviseletekről mesélt, közben két kislányt be is öltöztetett korabeli ruhákba.

A következő napon részt vettünk a reggeli szentmisén. Reggelinket a plébánia udvarán fogyasztottuk el. Megtekintettük a templom orgonáját, amiről Horváth Tibor kántor sok érdekességet mesélt. A gyerekek kipróbálták a ma már nem használt fújtatót is és egy dalt tanultak. Látogatást tettünk az Annunciáta Nővérek sárvári rendházában. Ezt követően Tihamér atya foglalkozása következett halk zenével, elcsendesüléssel, papírból készített, vízre tett, ott egyenként szirmot bontó, lélekemelő szavakat tartalmazó virágokkal. Ebédig vidám játékkal töltöttük el az időt. Délután Szecsődi Tamás Leó ferences atya történeteiből olvastunk, majd szép rajzok készültek: Milyennek képzeled Istent? címmel. A napot közös játékkal fejeztük be.

Csütörtökön, a nap első felében a gyógy-és fűszernövények bemutatása, megismerése volt a cél, melyben iskolánk egykori védőnője Magdi néni volt segítségünkre. Mézzel, citrommal ízesített gyógyteát is készítettünk friss alapanyagokból. A vállalkozó kedvű gyerekek növényszövéssel is foglalkozhattak. Ezen a napon a tízórai is különleges volt, ugyanis a gyógytea mellé egzotikus gyümölcsöket falatozhattak a diákok. Délután zenét hallgattunk, és a mozgásé volt a főszerep. A gyermekek a Kalandparkban próbálhatták ki ügyességüket.

Az utolsó napot Szombathelyen töltöttük. A városi tó partján sétáltunk. A Falumúzeumban tett látogatásunk után a Székesegyházba, Püspökvárba indultunk egy kis lelki feltöltődésre, ahol püspök atya vendégelte meg a gyerekeket. A délutánt a Schmidt Múzeumban kezdtük tárlatvezető segítségével. A kiállított villamosra is felszálltunk. A hetet végül közös fagyizással zártuk.

Nagyné Molnár Rózsa, Biró Kinga, Hidegh Lászlóné

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár