KAZINCZY SZÉP KIEJTÉSI VERSENY

 
2023. február 16, csütörtök 18:54

Február 15-én Celldömölkön rendezték meg a tankerület Kazinczyról elnevezett szép kiejtési versenyét, amelyre Kőszegtől Celldömölkig küldhettek versenyzőket az oktatási intézmények. A vetélkedésben 5-6. és 7-8. osztályos korcsoportban mérték össze felkészültségüket a diákok, akik egy szabadon választott és egy kötelező szöveg értelmező, interpretáló előadásában, szép kiejtésben versengtek.

A Szent László Katolikus Általános Iskola január közepén tartotta iskolai, válogató versenyét, amelyről 2-2 tanuló jutott tovább erre a területi fordulóra. Nagy büszkeségünkre kimagaslóan szerepelt a katolikus iskola csapata, négy tanulóból hárman dobogós helyezést szereztek.

A 7-8. osztályos korcsoportban első helyezést ért el Harami Botond 8.B osztályos tanuló, aki értelmes, elegáns előadásával győzte meg a zsűrit a felkészültségéről. Így ő képviseli a regionális döntőben a tankerület diákjait Balatonbogláron, ahol majd a Dunától nyugatra eső megyék tanulói találkoznak. Harmadik helyezett pedig Martonfalvi Emma 8.B osztályos tanuló lett, aki kifinomult hangjával, intelligens szövegértelmezésével tudott bizonyítani. Mindkét diák felkészítő tanára dr. Szalai Ferencné volt.

Az 5-6 osztályosok versenyében is sikeres volt a felkészülés, hiszen Kovács Lili 5.A osztályos tanuló harmadik helyezést ért el, aki szép beszédével nyerte el a zsűri tetszését. Felkészítő tanára Baráthné Kámán Alexandra volt.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár