“Ecsetes, bringás remekek” pályázat

 
2023. június 11, vasárnap 21:01

“Ecsetes, bringás remekek” pályázat

Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium 2022-ben is meghirdette Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához, a Mobilitási Héthez kapcsolódó rajz-, fotó- és kreatív pályázatát „Ecsetes, bringás remekek” címmel.

Az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem a kerékpározás területén is. A pályázat célja, hogy a résztvevők az alkotásaikkal felhívják a figyelmet a fenntartható közlekedés fontosságára, valamint a nem motorizált közlekedésre való áttérés előnyeire. A pályázók alkotásaikkal a rendszeres kerékpározás előnyeit mutatták be akár személyes élményeket is felidézve. A pályamunkák között gyakran szerepeltek olyan témák, mint a biztonságos kerékpáros közlekedés, valamint a kerékpározás környezetre és az egészségre gyakorolt hatásainak előnyei.

A pályázatra országosan és a szomszédos országokból pályáztak, hogy megörökítsék az egyik legkedveltebb aktív kikapcsolódási módot. A pályázat keretében több mint 3200 fő és csoport küldte be alkotásait, melyeket a szakmai zsűri külön-külön, életkor és kategória (rajz, fotó, szabadon választott technika) szerint értékelt. Egyéni kategóriában az alsó tagozatos diákok által körülbelül 2100 egyedi alkotás született, mely szerint ők bizonyultak a legalkotóbb korosztálynak. A rajzok, fotók és kreatív alkotások általában nagyon sokszínűek voltak, és sok esetben rendkívül magas színvonalúak. Az alkotások inspirációt nyújtanak másoknak is arra, hogy többet tegyenek a környezetvédelemért és a kerékpározás népszerűsítéséért.

24 fődíjas és 228 különdíjas alkotás, valamint 5 pedagógus munkája kapott elismerést a pályázaton, amelynek lebonyolításában a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. és az Építési és Közlekedési Minisztérium is szerepet vállalt.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Belügyminisztérium felajánlásának köszönhetően fő- és különdíjban részesülnek az alábbi nyertes pályázók.

Iskolánk tanulói közül többen elküldték alkotásukat a versenyre.

Közülük gyermek különdíjban részesült.

Nemes Nikolett 7.a osztályos tanuló Sportszervásárlási utalvány, 

Joó Isabell 2.a osztályos tanuló Picinke játék jutalomban részesült.

Ossza meg másokkal is!

Belépés a Mozanaplóba

Iskolánk közelebbről


Archívum

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár