“Úton együtt” – az 1.b is elindult a jubileumi zarándoklaton

 
2026. szeptember 21, hétfő 20:13

“Úton együtt” – az 1.b is elindult a jubileumi zarándoklaton SZLKI 30

Ma az első osztályosok is útra keltek a jubileumi zarándoklaton. A napsütéses, szép őszi idő pedig még különlegesebbé tette ezt a közös napot.

A kicsik most először tapasztalhatták meg, milyen is egy zarándoklat: hogy az út nemcsak a megtett kilométerekről szól, hanem az EGYÜTT HALADÁSRÓL, a KITARTÁSRÓL, EGYMÁS SEGÍTÉSÉRŐL és arról, hogy közösen indulunk el a Jóisten felé.

Megható volt látni, ahogy a gyerekek egymást segítve vitték a keresztet. Egyikük fáradt volt, a másik segített, biztatta, várt rá – így lett a KÖZÖS ÚT VALÓDI KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY.

A Szűzanya szobránál pedig lehetőségünk volt arra is, hogy szimbolikusan letegyük terheinket. A gyerekek elhelyezték a magukkal hozott köveket, amelyek mindazt jelképezték, amitől szeretnének megszabadulni. Jó volt innen úgy továbbindulni, mintha egy kicsit könnyebb lett volna a szívünk is – felfrissülve testben és lélekben.

Az iskolába visszatérve Szent László király, iskolánk névadója is közelebb került a gyerekekhez. Pajzsot készítettek, megismerkedtek a lovagiasság eszményeivel és Szent László erényeivel, majd lovagi esküt is tettek.

Így kapcsolódott össze ezen a napon az ÚT ,A HIT, A KÖZÖSSÉG ÉS A TANULÁS.

Talán ez a zarándoklat egyik legszebb üzenete:

nem az a fontos, hogy ki ér elsőként célba, hanem hogy egymást segítve, egymásra várva érkezzünk meg.

Ma pedig az első osztály megtette az első közös lépéseit ezen az úton.

„Egyedül gyorsabban, együtt messzebbre jutunk – és talán ma a szívünkben is közelebb kerültünk megint a Jóistenhez.”

Ossza meg másokkal is!

Iskolánk közelebbről

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár