Author Archive: admin

 
 
Gergely-napi Ki mit tud?

Gergely-napi Ki mit tud?

Gergely-napi Ki mit tud?

Szent Gergely napjához kapcsolódóan, március 14-én hívta a Szent László Katolikus Általános Iskola Sárvár óvodásait a Gergely napi “Ki mit tud? ” versenyre. A rendezvényen – amely az intézmény beiskolázási programjának ez évi utolsó eseménye volt – a Gergely-járás népszokást elevenítették fel a negyedik osztályos tanulók.

Az ünnep névadóját, Szent Gergely püspököt az iskolák patrónusának tartják, aki oktatási intézmény alapításairól híres, illetve egy másik hagyomány szerint március 12-én a gyerekek adományokat gyûjtve járták végig a falvakat.… [...]

 
Apák napja, Mária Rádió közvetítéssel

Apák napja, Mária Rádió közvetítéssel

Apák napja, Mária Rádió közvetítéssel

Böjt második vasárnapján, március 4-én, a délelõtti 10 órás diákmise keretében köszöntötték az édesapákat a Szent László Katolikus Általános Iskola tanulói. Március Szent Józsefnek, a Szent Család gondos õrzõjének a hónapja, így minden tanévben ekkor adnak hálát a gyerekek édesapjuknak, nagyapjuknak, nevelõapjuknak fáradozásaikért, munkájukért, áldozathozatalukért. Más szempontból is különleges volt ez az alkalommal, hiszen debütált a sárvári nagytemplom, a szentmisét a Mária Rádió országos adása élõ mûsorban közvetítette.… [...]

 
Szép eredmények a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

Szép eredmények a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

Szép eredmények a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen

Az idén is megrendezésre kerülõ Zrínyi Ilona versenyen a matematikai tudás mellett elsõsorban a tanulók logikus gondolkodását mérték fel.

A verseny megyei fordulójára február 17-én került sor, melyen iskolánkat is sok tanuló képviselte. Minden évfolyamból a megyében legjobban teljesítõ 20-20 diákot hívták meg a megyei eredményhirdetésre, melyet Szombathelyen a Nyugat-Magyarországi Egyetem Dísztermében rendeztek meg március 2-án.… [...]

 
Egyházmegyei idegen nyelvi verseny

Egyházmegyei idegen nyelvi verseny

Egyházmegyei idegen nyelvi verseny

Március 2-án, délelõtt rendezték Sárváron a Szombathelyi Egyházmegye katolikus iskoláinak idegen nyelvi versenyét, ahová Zalaegerszegrõl, Szombathelyrõl, Jánosházáról, Kõszegrõl, Celldömölkrõl közel nyolcvan, 5-8 osztályos tanuló érkezett, hogy összemérje felkészültségét, tudását angol és német nyelvekbõl.

A sárvári iskolában évfolyamonként és nyelvenként tíz-tíz tanuló vetélkedett a legjobbnak járó díjért. Azért, hogy a 4. évfolyam se maradjon ki a versenybõl, rajzpályázatot hirdettek a szervezõk, melynek címe Az én címerem.… [...]

 
Hamvazószerda

Hamvazószerda

Hamvazószerda

Hamvazószerdát, a nagyböjti idõszak “kapuját” ünnepelte az egyház február 22-én, melyet a sárvári katolikus iskola szentmisével tisztelt meg.

Elõtte, húshagyókedden tartották az intézmény felsõ tagozatos karneválját, másnap pedig éles határt húzva a vidám, felhõtlen mulatozás és a komoly, elmélyülést kívánó hamvazószerda következett. A tantermek falairól leszedték a diákok a farsangi díszítéseket, ezzel külsõségekben is felkészülve keltek hamvazószerda reggelére.

Napsütésben, 10 órakor a Szent László plébánia templomba vonultak a diákok, ahol Orbán István kanonok-plébános celebrálta a misét.… [...]

 
Kis Jézus Várás – MEGHÍVÓ

Kis Jézus Várás – MEGHÍVÓ

A sárvári Szent László

Katolikus Általános Iskola diáksága és nevelőtestülete szeretettel várja Önt és kedves családját 2011. december 24-én (szombaton) 16 órakor a Szent László Katolikus Templomba Kis Jézus várásra.… [...]

 
MOCORGÓ – “Téli örömök” – játékos foglalkozás

MOCORGÓ – “Téli örömök” – játékos foglalkozás

Kedves Nagycsoportos Gyerekek!

2011. december 9-én (pénteken) 16 és 17 óra között tartjuk következő foglalkozásunkat – Bemutatkozás angol és német nyelven – Germánné Cseszkó Blanka és Dénesné Méhes Gyöngyvér tanárnők – “Téli örömök” – játékos foglalkozás a leendő első osztályos tanító nénikkel. Szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket szüleivel együtt a Szent László Katolikus Általános Iskolában!… [...]

 
Családi nap

Családi nap

December 3-án nagyszabású rendezvényre került sor Sárváron.

A Család Évében, a Szombathelyi Egyházmegye Családpasztorációs Bizottsága megbízásából, a helyi lelkipásztorok vezetésével a sárvári Család Csoport szervezésében Egyházmegyei Adventi Lelki Napra került sor a Barabás szakközépiskola és Szent László katolikus iskola vendégszeretetét élvezve. Az összejövetelre az egyházmegye minden részéről, 28 településről közel félezer vendég érkezett.

A rendezvény fő célja volt a családok karácsonyi, lelki felkészülése, az összetartozás érzésének erősítése, a család éve alkalmával annak hangsúlyozása, hogy a szentségi házasságon alapuló kapcsolatoknak van létjogosultsága, melyre a felnövekvő nemzedék bátran építhet.… [...]

 
 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár