Previous Image
Next Image

info heading

info content

 

Adventi lelkigyakorlat a sárvári Szent László Plébániatemplomban

2013. december 10. kedd

Írta: rics

Hagyomány szerint minden esztendőben Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának napjához kötődve adventi lelkigyakorlatot tartanak a sárvári Szent László Plébániatemplomban.

Az idei esztendőben december 6-án és 7-én egy verbita atya, Marciszkiewicz Tamás elmélkedéseit hallhatta a hívő közösség.  A szombathelyi Jézus Szíve Plébánia káplánja, csak 2012 augusztusában érkezett Magyarországra. Lengyelországban született, és egy magyar paptársa bíztatására választotta hivatáshelyéül Hazánkat. >> bővebben…

Adventi vásár

2013. december 10. kedd

Írta: rics

A szülői munkaközösség szeretettel várja iskolánk tanulóit és dolgozóit 2013. december 13-án hagyományos jótékonysági vásárunkra. A tavalyi sikerre való tekintettel idén is a szünetekben tea, sütemény és apróbb ajándéktárgyak várják az adakozni szándékozókat.

Kérjük a kedves szülőket, adományaikkal támogassák rendezvényünket! >> bővebben…

Bronzminősítés az országos szavalóversenyen

2013. december 4. szerda

Írta: rics

2013. november 30-án vett részt a Magyar Versmondók Egyesülete által rendezett országos próza- és versmondó versenyen Németh Anna 6. osztályos tanuló.

Anna az idei költészet napi területi versenyen szerzett jogot, s jutott tovább a Budapesten megrendezett versenyre. A délelőtt 9 órai regisztráció miatt korai volt az indulás a fővárosba, majd az ország minden területéről érkezett versmondókat hallgatva, egyre nőtt kis versmondónkban a feszültség. >> bővebben…

Szállást keres a Szent Család

2013. december 4. szerda

Írta: rics

A karácsonyt megelőző 4. vasárnapon megkezdődött az advent, mely a keresztény emberek számára az Úr eljövetelére való várakozás ideje.

December 2-án, hétfőn reggel a sárvári Szent László Katolikus Iskola tanulói és pedagógusai ünnepélyes keretek között együtt gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját, majd ezt követően a harmadik évfolyam tanulói felelevenítették a szállást kereső Szent család történetét. Ez a népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak, de senki sem akarta befogadni őket, így egy barlangistállóban született meg a Megváltó. >> bővebben…

A nő régen és ma

2013. december 4. szerda

Írta: rics

2013. november 27-én délelőtt 7-8. osztályos tanulóknak és tanáraiknak, délután pedig szülőknek szólt az az előadás, melyet Lovász Adrienn tartott iskolánkban az Egészség-hét programjaként.

„A csodát, ami vagy, használd arra, amire kaptad:

szeress, válj ajándékká,

és melletted majd a társad, s lassan a világ is ajándékká válik!”(Böjte Csaba) – ezzel az idézettel kezdte mondanivalóját Adrienn, s a végén a következővel fejezte be:

„Csodálkozz rá önmagadra és kíváncsian bontsd fel,

fedezd fel mindazt az értéket, amit beléd tarisznyált az Ég.”(Böjte Csaba) >> bővebben…

Egészséghét

2013. december 4. szerda

Írta: rics

November 25-étől az idei tanévben is megkezdődött iskolánkban az a tematikus hét, amely az egészség megőrzésével, a helyes táplálkozási szokásokkal, higiénés szabályok elsajátításával kapcsolatos programokat tartalmaz tanulóink és szüleik számára is. >> bővebben…

1956-os emlék kiállítás

2013. december 4. szerda

Írta: rics

1956-os forradalom és szabadságharc 57-ik évfordulója alkalmából örömmel adunk helyet Iskolánkban Horváth György magánvállalkozó által összeállított emlék kiállításnak.

Pedagógiai programunkban kiemelt szerepet kap a hazafiságra, hazaszeretetre nevelés, melynek fontos része az 56-os forradalom és szabadságharc országos és helyi eseményeinek tanulóinkkal történő pontos megismertetése, valamint a szabadságharc mártirjai emlékének ápolása. >> bővebben…

Reményik verseny

2013. december 2. hétfő

Írta: rics

2013. október 24-én, Reményik napok alkalmából, idén is megrendezte a Reményik Evangélikus Általános Iskola a műveltségi vetélkedőjét, amelyen Pápa, Kőszeg, Szombathely és Mosonmagyaróvár csapata mellett, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola evangélikus csapata is részt vett. Az iskolát képviselte egy 5. osztályos tanuló, Horváth Ádám, kettő 7. osztályos tanuló, Illés Csenge, Virágh Zoltán, és egy 8. osztályos tanuló Balázs Fanni.

>> bővebben…

Szent Márton – rajzpályázat

2013. november 25. hétfő

Írta: rics

Oláh Rebeka 5. a osztályos tanuló a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szent Márton emlékére meghirdetett országos képző- és iparművészeti pályázatán elért kimagasló alkotásáért dicsérő oklevelet kapott. Felkészítő tanára Kondorné Bujtor Bernadett. A pályázatra kb. húsz iskolából 380 mű érkezett. A dicséretben részesült alkotók közül Rebeka nyerte el a Polgármesteri Hivatal ajándékcsomagját. A szép kiállításmegnyitót és eredményhirdetést, melynek végén a meghívott vendégek és a kis alkotók felkészítőikkel fogadáson vehettek részt 2013. november 7-én rendezték Szombathelyen a Váci Mihály Iskolában.

Egyházmegyei szavalóverseny Sárvár

2013. november 25. hétfő

Írta: rics

November 22-én rendezték a sárvári Szent László iskolában a Szombathelyi Egyházmegye katolikus iskoláinak vers- és mesemondó versenyét, melyen Celldömölk, Kőszeg, Jánosháza, Zalaegerszeg és Szombathely egyházi iskoláinak tanulói mérték össze felkészültségüket. A sárvári iskola tanulói nem versenyeztek ezen a találkozón. A szavalóversenynek a Weöres Sándor centenárium adott apropót, melyre kategóriánként egy-egy delegált diák, összesen 30 versenyző érkezett.

>> bővebben…

Felnőtt Katekézis Sárváron-Isteni kegyelem a festő szemével

2013. november 25. hétfő

Írta: rics

A 2013-as esztendőben is Mindenszentek havában a korábbi hagyományt folytatva, Felnőtt katekézist tart Orbán István kanonok-esperes.  Csütörtök esténként a sárvári Szent László plébánia hívei, a katolikus iskola nevelőtestülete és technikai dolgozói vesznek részt ezen.

Az idei előadássorozat talán legérdekesebb gondolatait a november 22-én elhangzott estén hallhatták a z érdeklődők. >> bővebben…

Egészség hónapja

2013. november 19. kedd

Írta: rics

Tisztelt Szülők!

November az egészség hónapja, s ez alkalomból szeretettel várjuk Önöket

Lovász Adrienn fantasztikus előadására 2013. november 27-én,

szerdán 17.00 h –kor iskolánk Abai termében.

Magyar háromkirályok

2013. november 15. péntek

Írta: rics

2013. november 13-án emlékezett meg iskolánk- Szent Imre ünnepéhez kapcsolódva- három magyar szent királyunkról, Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról. A 4. a és 4. b osztály tanulói osztályfőnökeikkel, Márkus Sándornéval és Sőréné Ódor Anikóval már hetek óta készültek erre a rendezvényre. A műsor szövegének összeállításakor igyekeztek a három szent életének apró, gyermeki szemmel fontos eseményeit kiemelni. >> bővebben…

Színházban jártunk…

2013. november 13. szerda

Írta: rics

Iskolánk 91 tanulója, s 5 pedagógusa november 12-én a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban nézte meg az Emil és a detektívek című darabot. Népes csapatunk bérletnyitó előadására nagy izgalommal készült, de egészen biztos, hogy ilyen fergeteges hangulatra kevesen számítottunk. >> bővebben…

Szent Márton nap Sárváron

2013. november 13. szerda

Írta: rics

2013. november 11-én, a szombathelyi egyházmegye védőszentjének ünnepén immár 17. alkalommal szervezte és rendezte meg a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola Szent Mártonhoz kapcsolódó rendezvényét. Az idei esztendőben a zord időjárás miatt Szent Márton nem lóháton, hanem gyalogosan érkezett a Szent László Plébániatemplom elé, s a hagyományos lampionos felvonulás is elmaradt, mégis nagy sikere volt a jelmezbe öltözött katonának, hiszen az iskola diákjai, nevelői, a város nagycsoportos óvodásai, valamint sok érdeklődő kisgyermek, szüleik és turisták állták körül. >> bővebben…

A Ság hegy lábánál járt a 6. osztály

2013. november 13. szerda

Írta: rics

Október 18-án iskolánk 31 hatodikos tanulója osztályfőnökük, Duszkó Pálné és természetismeret tanáruk, Brodszky Péterné társaságában buszra szállt, s a már régóta tervezett interaktív órára Celldömölkre, a Vulkánpark Látogatóközpontba indult. >> bővebben…

Iskolánk közelebbről

 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár