Author Archive: rics

 
 
Jótékonysági vásár

Jótékonysági vásár

A tavalyi esztendőben az SZM szülőkben felmerült az a gondolat, hogy Advent idején az iskolában jótékonysági vásárt szerveznek. Az elképzelést aztán sikeres szervezőmunka követte.  Így nagyon sikeres volt a rendezvényük.

Az idei szeptemberi szülői vezetőségi értekezleten már természetesnek gondolták az ötlet ismételt megvalósítását. Komoly tervvel, személyes felhívással igyekeztek felajánlásokat gyűjteni. A segítségkérő szó idén is megértésre talált. A diákok és szüleik nagyon megértő, adakozó magatartása nagyon meghatotta Őket.… [...]

 
Sikeres pályázat

Sikeres pályázat

 „Örömmel tölt el bennünket, hogy a Passzold Tovább! kezdeményezésünket 2013-ban is meghirdetjük, és jelen levelünkkel szeretnénk az Önök iskoláját is meghívni pályázatunkon való részvételre. …Egyúttal szeretnénk Önt tájékoztatni, hogy a pályázatunk zártkörű, csak azon iskolák vehetnek részt, akik a 2012-2013-as tanévben meghirdetett programhoz csatlakoztak.… [...]

 
Mocorgó I.

Mocorgó I.

Kedves Nagycsoportos Gyerekek!

2013. december 13-án pénteken 16 és 17 óra között tartjuk “Téli örömök” – játékos foglalkozásunkat. Szeretettel várunk minden érdeklődő gyermeket szüleivel együtt.[...]

 
Szent Miklós ünnepe

Szent Miklós ünnepe

December 6-án reggel 8 órakor került megrendezésre a Szent László Katolikus Általános Iskola Mikulás ünnepsége. A hagyományokhoz híven az idén is az első osztályosok köszöntötték a Mikulást. A műsorban először téli versek hangzottak el, amit a gyerekek énekkel és mozgással kísértek.… [...]

 
Virágos köszöntő a Kálvárián

Virágos köszöntő a Kálvárián

Minden esztendőben a Szeplőtelen fogantatás napjához legközelebb eső vasárnapon a katolikus iskola nevelői, szülei, a diákok képviselői, a Rózsafüzér Társulat tagjaival együtt elzarándokolnak a sárvári Hegyközségben álló Szűzanya szobrához.… [...]

 
Adventi lelkigyakorlat a sárvári Szent László Plébániatemplomban

Adventi lelkigyakorlat a sárvári Szent László Plébániatemplomban

Hagyomány szerint minden esztendőben Szűz Mária Szeplőtelen fogantatásának napjához kötődve adventi lelkigyakorlatot tartanak a sárvári Szent László Plébániatemplomban.

Az idei esztendőben december 6-án és 7-én egy verbita atya, Marciszkiewicz Tamás elmélkedéseit hallhatta a hívő közösség.  A szombathelyi Jézus Szíve Plébánia káplánja, csak 2012 augusztusában érkezett Magyarországra. Lengyelországban született, és egy magyar paptársa bíztatására választotta hivatáshelyéül Hazánkat.… [...]

 
Adventi vásár

Adventi vásár

A szülői munkaközösség szeretettel várja iskolánk tanulóit és dolgozóit 2013. december 13-án hagyományos jótékonysági vásárunkra. A tavalyi sikerre való tekintettel idén is a szünetekben tea, sütemény és apróbb ajándéktárgyak várják az adakozni szándékozókat.

Kérjük a kedves szülőket, adományaikkal támogassák rendezvényünket!… [...]

 
Bronzminősítés az országos szavalóversenyen

Bronzminősítés az országos szavalóversenyen

2013. november 30-án vett részt a Magyar Versmondók Egyesülete által rendezett országos próza- és versmondó versenyen Németh Anna 6. osztályos tanuló.

Anna az idei költészet napi területi versenyen szerzett jogot, s jutott tovább a Budapesten megrendezett versenyre. A délelőtt 9 órai regisztráció miatt korai volt az indulás a fővárosba, majd az ország minden területéről érkezett versmondókat hallgatva, egyre nőtt kis versmondónkban a feszültség.… [...]

 
Szállást keres a Szent Család

Szállást keres a Szent Család

A karácsonyt megelőző 4. vasárnapon megkezdődött az advent, mely a keresztény emberek számára az Úr eljövetelére való várakozás ideje.

December 2-án, hétfőn reggel a sárvári Szent László Katolikus Iskola tanulói és pedagógusai ünnepélyes keretek között együtt gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját, majd ezt követően a harmadik évfolyam tanulói felelevenítették a szállást kereső Szent család történetét. Ez a népszokás arról a bibliai eseményről emlékezik meg, amikor a gyermekét váró Szűz Mária és Szent József Betlehembe érvén szállást kerestek maguknak, de senki sem akarta befogadni őket, így egy barlangistállóban született meg a Megváltó.… [...]

 
A nő régen és ma

A nő régen és ma

2013. november 27-én délelőtt 7-8. osztályos tanulóknak és tanáraiknak, délután pedig szülőknek szólt az az előadás, melyet Lovász Adrienn tartott iskolánkban az Egészség-hét programjaként.

„A csodát, ami vagy, használd arra, amire kaptad:

szeress, válj ajándékká,

és melletted majd a társad, s lassan a világ is ajándékká válik!”(Böjte Csaba) – ezzel az idézettel kezdte mondanivalóját Adrienn, s a végén a következővel fejezte be:

„Csodálkozz rá önmagadra és kíváncsian bontsd fel,

fedezd fel mindazt az értéket, amit beléd tarisznyált az Ég.”(Böjte… [...]

 
Egészséghét

Egészséghét

November 25-étől az idei tanévben is megkezdődött iskolánkban az a tematikus hét, amely az egészség megőrzésével, a helyes táplálkozási szokásokkal, higiénés szabályok elsajátításával kapcsolatos programokat tartalmaz tanulóink és szüleik számára is.… [...]

 
1956-os emlék kiállítás

1956-os emlék kiállítás

1956-os forradalom és szabadságharc 57-ik évfordulója alkalmából örömmel adunk helyet Iskolánkban Horváth György magánvállalkozó által összeállított emlék kiállításnak.

Pedagógiai programunkban kiemelt szerepet kap a hazafiságra, hazaszeretetre nevelés, melynek fontos része az 56-os forradalom és szabadságharc országos és helyi eseményeinek tanulóinkkal történő pontos megismertetése, valamint a szabadságharc mártirjai emlékének ápolása.… [...]

 
Reményik verseny

Reményik verseny

2013. október 24-én, Reményik napok alkalmából, idén is megrendezte a Reményik Evangélikus Általános Iskola a műveltségi vetélkedőjét, amelyen Pápa, Kőszeg, Szombathely és Mosonmagyaróvár csapata mellett, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola evangélikus csapata is részt vett. Az iskolát képviselte egy 5. osztályos tanuló, Horváth Ádám, kettő 7. osztályos tanuló, Illés Csenge, Virágh Zoltán, és egy 8. osztályos tanuló Balázs Fanni.… [...]

 
Szent Márton – rajzpályázat

Szent Márton – rajzpályázat

Oláh Rebeka 5. a osztályos tanuló a Szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szent Márton emlékére meghirdetett országos képző- és iparművészeti pályázatán elért kimagasló alkotásáért dicsérő oklevelet kapott. Felkészítő tanára Kondorné Bujtor Bernadett. A pályázatra kb. húsz iskolából 380 mű érkezett. A dicséretben részesült alkotók közül Rebeka nyerte el a Polgármesteri Hivatal ajándékcsomagját. A szép kiállításmegnyitót és eredményhirdetést, melynek végén a meghívott vendégek és a kis alkotók felkészítőikkel fogadáson vehettek részt 2013.… [...]

 
Egyházmegyei szavalóverseny Sárvár

Egyházmegyei szavalóverseny Sárvár

November 22-én rendezték a sárvári Szent László iskolában a Szombathelyi Egyházmegye katolikus iskoláinak vers- és mesemondó versenyét, melyen Celldömölk, Kőszeg, Jánosháza, Zalaegerszeg és Szombathely egyházi iskoláinak tanulói mérték össze felkészültségüket. A sárvári iskola tanulói nem versenyeztek ezen a találkozón. A szavalóversenynek a Weöres Sándor centenárium adott apropót, melyre kategóriánként egy-egy delegált diák, összesen 30 versenyző érkezett.… [...]

 
Felnőtt Katekézis Sárváron-Isteni kegyelem a festő szemével

Felnőtt Katekézis Sárváron-Isteni kegyelem a festő szemével

A 2013-as esztendőben is Mindenszentek havában a korábbi hagyományt folytatva, Felnőtt katekézist tart Orbán István kanonok-esperes.  Csütörtök esténként a sárvári Szent László plébánia hívei, a katolikus iskola nevelőtestülete és technikai dolgozói vesznek részt ezen.

Az idei előadássorozat talán legérdekesebb gondolatait a november 22-én elhangzott estén hallhatták a z érdeklődők.… [...]

 
 
 

A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát. további információ

A weboldal cookie-kat(sütiket) használ, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatás nyújtásában. Kattintson a Jóváhagy gombra, ha elfogadja a cookie-k használatát

Bezár